Simon Zsolt elmondása szerint két héttel ezelőtt indult az a kezdeményezés, amelyet kedden juttat el a parlamenti képviselőkhöz, a módosító javaslata mellékleteként. Az akkori rimaszombati rendezvényre párttagságtól függetlenül polgármestereket hívtak meg, hogy petícióban tiltakozzanak az önkormányzati költségvetések drasztikus csökkenése ellen. A petícióban a polgármesterek arra szólítják fel a kormányt, hogy biztosítsa legalább a 2008-as költségvetési tételeket.
Két héttel ezelőtt Rimaszombatban 60 polgármester írta alá a petíciót, jelenleg azonban már több mint 210 település vezetőjének aláírása szerepel a dokumentumon. Vannak köztük HZDS-es és SNS-es polgármesterek is, Komáromtól Árváig, de egész Eperjesig, mivel minden önkormányzat érzi, hogy a működőképessége kerülhet a veszélybe – magyarázta a Híd alelnöke.
Simon azért indította az aláírásgyűjtést, mivel a drasztikus csökkenéssel az önkormányzatok, elsősorban a vidék kerülhet veszélybe. Míg az állami költségvetés lehet mínuszos, addig az önkormányzatok ezt nem tehetik meg – fejtette ki Simon.
Hogyan tervezzenek a községek, ha kiszámíthatatlan a jövő évi bevételük? -tette fel a kérdést. Havonta 4-5 ezerrel több a munkanélküli, és mivel az önkormányzatok bevétele a jövedelemadó 70,3 százalékából származik, a tervezés lehetetlen. Simon főként egy fejlődő vidék működését tartja elképzelhetetlennek a jelenlegi helyzetben, de veszélybe kerülhetnek az uniós pályázatok is, mivel az önkormányzatok nem leszek képesek vállalni az önrészt. Mindamellett a napi költségek, mint például a közvilágítás is problémássá válik.
(bumm.sk)
Alulöltözöttem ment ki az utcára a fiatal Veszprém vármegyei nő, videón a hősies mentőakció















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!