Hrabovszki Mihály elmondta: a program célja, hogy a Bács-Kiskun, a Békés és a Csongrád megyében működő közoktatási intézmények között olyan együttműködés jöjjön létre, amely segíti a szakmai színvonal emelését és a jó szakmai gyakorlatok elterjesztését.
Závogyán Judit szakmai vezető az oktatási intézmények képviselői előtt hozzátette: a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében elnyert támogatás segítéségével a régióban olyan hálózat jön létre, amely segíti az egyes intézményekben felhalmozott szakmai ismeretek széles körű elterjesztését. A hálózati központ összegyűjti a régió szakmai ismereteit – például a kompetencia alapú oktatásról -, a területi különbségek felszámolásában jeleskedő iskolák gyakorlatának jellemzőit, valamint az integrációban kialakult jó példákat.
Mint elmondták, a régió iskolái bejelentkezhetnek, megpályázhatják a referencia intézmény címet, s azzal nemcsak erkölcsi és szakmai, hanem anyagi elismerésre is számíthatnak. Krauszné Simon Nóra, a jó gyakorlatokért felelős munkatárs azt emelte ki, hogy a gyakorlatban is működő, jó szakmai eljárásokat a rendszer anyagilag is honorálni kívánja az iskoláknak, illetve az azokat kialakító pedagógusoknak. A jó gyakorlatokról ugyanis adatbázis jön létre régiós, illetve országos szinten az Educatio Kft. közreműködésével, és azokat szintén TÁMOP-os támogatás segítségével bármelyik más oktatási intézmény is megvásárolhatja.
(MTI)
Alulöltözöttem ment ki az utcára a fiatal Veszprém vármegyei nő, videón a hősies mentőakció















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!