A GE Hungary közleményében emlékeztet rá, hogy a támogatást az április-július közötti időszakra pályázták meg az érintett dolgozók kieső, ötödik napi bérkiegészítésének támogatására. Ekkor ugyanis a keresletcsökkenés miatt és a munkahelyek megőrzése érdekében négynapos munkahetet vezetett be a GE. Hangsúlyozzák, hogy a pályázat kizárólag arra az időszakra és a csökkentett idejű foglalkoztatás támogatására vonatkozott, az igényelt támogatás teljes egészében a dolgozókat illette.
A második negyedévben átmenetileg megnőtt a megrendelések száma, ezért a csökkentett idejű foglalkoztatás, vagyis a négynapos munkarend abban az időszakban a hatósági szerződésben rögzítettnél kevesebb dolgozót érintett. Így a GE Hungary Kft. csak a szerződésben szereplő támogatási keretösszeg egyharmadát, 198 millió forintot volt jogosult igényelni, amit teljes egészében átutalt a dolgozóknak – áll a közleményben.
Phil Marshall, a GE Lighting európai elnök-vezérigazgatója szerdán jelentette be Budapesten, hogy a következő két évben a GE Hungary 2570 munkavállalóját bocsátja el a fényforrás üzletágban Magyarországon, de ezt mindaddig javaslatként kezelik, amíg meg nem állapodnak a szakszervezetekkel. A létszámleépítés a hagyományos izzó- és a fénycsőgyártást érinti, miután e termékeket kivonták a piacról.
A Magyarországon 14 ezer főt foglalkoztató GE megtartja a jelenleg 7500 foglalkoztatottnak munkát adó fényforrásgyártást, nem vonul ki az országból – hangsúlyozta Phil Marshall. A fényforrás üzletág hét telephelyéből egyet, a 700 főt foglalkoztató vácit bezárják. Ezen kívül a létszámleépítés leginkább a nagykanizsai gyárat érinti majd, itt 1300 embert küldenek el. Az elbocsátások a jövő év első negyedévében kezdődnek meg, és a tervek szerint 2011 utolsó negyedévében fejeződnek be. A továbbiakban a GE Hungary a nagyobb hozzáadott értéket jelentő termékeket gyártja Magyarországon. A kollektív szerződés a magyar munka törvénykönyvében előírtaknál kétszer annyi juttatást ír elő az elbocsátások esetére. Az átalakítás nem érinti az Ózdon működő, csaknem ezer munkavállalót foglalkoztató ipari elektronikai gyárat.
(MTI)
Megvan a Manchester United új vezetőedzője, egy korábbi játékos veszi át az irányítást















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!