Rossz állapotban volt már a szobor, így mindenképpen szükséges volt a felújítás – mondta el lapunknak Kolozsi Béla nyugalmazott nagykövet, egyetemi docens, orvos, a Nemzeti Fórum egészségügyi kabinetjének munkatársa. Még november 3-án avatták fel a felújított Magyar Orvos Hősi Halottak Emlékszobrát.
Kolozsi Béla szavai szerint „általában is elhanyagoltak a hősi emlékművek”. Úgy véli, nemcsak a hősi halott orvosokra kell emlékezni, „hanem azokra is, akik például járványos frontvonalakon” végzik, végezték a munkájukat. Egyfajta tiszteletadás is ez az orvostársadalom felé – erősítette meg fölvetésünket Kolozsi Béla, s emlékeztetett az orvosi hivatás önfeláldozó mivoltára is.
Az emlékművet 1942-ben avatták fel az első világháborúban elesettekre emlékezve – emlékeztetett Fejér László orvos. Mint mondta, a négy nagy háború – az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, az első és a második világháború, illetve az 1956-os forradalom – egészségügyis halottjainak szánják a felújított, felszentelt emlékművet. Fejér László – aki szintén az egészségügyi kabinet munkatársa – kihangsúlyozta az orvosi hivatástudatot.
Nemcsak katona-, hanem civil és önkéntes szolgálatba állt orvosok is életüket vesztették az idők folyamán. Szavai szerint „1956-ban az orvosok nem nézték, kinek az életét mentik meg”, így gyakorolták hivatásukat.
Az avatási ünnepségen köszöntőt mondott Kolozsi Béla, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum Egyesület elnöke, Kocsis Máté alpolgármester, Róna Tamás rabbi, Végh Tamás vezető református lelkipásztor, illetve Vértesaljai László templomigazgató. Az avatási ünnepségen mintegy száz fő jelent meg. Az ünnepségre szoros együttműködés adott lehetőséget: a Nemzeti Fórum, Budapest-Józsefváros önkormányzata, a Semmelweis Egyetem és a Magyar Orvosi Kamara budapesti területi szervezete vett részt a szervezésben.
Egy, csak egyetlen hely lesz a hétvégén idehaza, ahol sütni fog a nap














