BBC (www.bbc.co.uk )
Nem tartalmazhatnak keresztény üzenetet a dél-karolinai rendszámtáblák. Az állam törvényhozása ugyan elfogadta a rózsaablak előtt álló kereszttel és „I Believe” (Hiszek) felirattal díszített rendszámtáblát, Cameron Currie területi bíró azonban megtiltotta annak forgalomba hozatalát, mivel véleménye szerint sérti az alkotmány első kiegészítésének egyházat és államot különválasztó paragrafusát. Hasonló döntés született tavaly Floridában is.
Az ügyet az Americans United nevű civil szervezet terelte jogi útra több hindu és arab–amerikai szervezettel együttműködésben, miután Dél-Karolina helyettes kormányzója, a republikánus Andre Bauer nyomására az állami törvényhozás elfogadta a rendszámtáblát. Bauer szerint az ügy „véleményszabadsági kérdés”, hiszen az állam már így is több mint száz egyedi rendszámtáblát bocsát ki (önálló táblája van az egyetemeknek, a veteránoknak, de a szemetelés ellen küzdőknek vagy a görögdinnye szerelmeseinek is), így szerinte „nevetséges”, hogy ezek közt nem jut hely egy kereszténynek is.
A helyi média jelentése szerint több száz ember jelezte, hogy szeretne „I Believe” feliratú rendszámot. Currie bírónő azonban rendíthetetlenül azt vallja, az állam a döntésével hivatalos szervként támogatott egy bizonyos vallást. Bauerhez is volt néhány keresetlen szava: „Akár mély keresztény hit vezérli, akár a keresztény emberek hitéből próbál politikai tőkét kovácsolni, a végeredmény ugyanaz. Észak-Karolina rendelete mélyen alkotmányellenes, és az állam csupán fölösleges (és rendkívül drága) pereskedésbe keveri magát ezen hibás döntésének védelmével”.
The Guardian (www.guardian.co.uk )
Ugyan Angliában nagy hagyományai vannak a szabványosításnak, a nemrégiben nyilvánosságra hozott rendőrségi biciklikezelési útmutató sokakat meglepett.
Ne hagyd abba a tekerést! Ne engedd el a kormányt! – általában ez a két mondat elég a szülőknek, amikor gyermekeiket biciklizni tanítják. Úgy tűnik, a londoni rendőrségnek több támpontra van szüksége – egész pontosan 93 oldalnyira. A Rendőrségi biciklikezelési kézikönyv a kerékpározás minden aprócska részletére vonatkozóan ellátja információval a leendő „kétkerekű” rendfenntartókat: hogyan kell fékezni, bevenni a kanyarokat és elkerülni az olyan veszélyes akadályokat, mint például egy járdaszegély, majd figyelmeztet a helyes étkezés és folyadékbevitel fontosságára, hiszen a „nyeregben” könnyen megéhezik az ember. A rendőröket könnyen érthető ábrák próbálják rávezetni a helyes leszállásra. A kézikönyv azt is megjegyzi, tanácsos még a gyanúsítottak előállítása előtt biztonságba helyezni a kerékpárt.
A Sun napilap úgy tudja, az útmutató az Associaton of Chief Police Officers (ACPO, magas rangú rendőrtisztek szövetsége) megbízásából készült – több ezer fontból. Az ACPO azonban tagadja a vádat, állítják, hiába szerepel logójuk a kézikönyv borítóján, semmi közük az egészhez. „Az ACPO nem kérte ezt a munkát, és a létrehozásában sem játszott szerepet” – mondta a szervezet szóvivője. „A kézikönyvet jó szándékú rendőrtisztek egy csoportja készítette, a mi vezetésünk pedig nem fogja támogatni” – tette hozzá.
Boris Johnson, London polgármestere – aki nemrégiben három rablót futamított meg biciklijével – úgy véli, túl sok pénzt fizettek a publikációért. „Bizonyosan rendkívül értékes olvasmány. Én nem láttam még, de úgy gondolom, sokkal kisebb összeg felhasználásával is elkészíthető egy efféle irat” – mondta Johnson a BBC-nek.
Maduro bukása után új korszak jöhet Venezuelában















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!