A koalíciós megállapodást már tavasszal felrúgta Ormai István, amikor a véleményünket lesöpörte az asztalról – mondta a Sonline.hu kérdésére Rákóczy Attila. – Most csak ennek tényéről tájékoztattam a város első emberét, válaszul a levelére, amelyben egyeztetésre hívott bennünket. Tavasszal a kitüntető címek adományozásánál a véleményünkkel ellentétes döntés született. A köztünk lévő megállapodás ugyanakkor azt tartalmazza, hogy ilyen kérdésekben együtt kell döntenünk.
A Sonline.hu-nak a politikus elmondta: a polgármester az utóbbi hetekben csak tovább mélyítette az ellentétet. A nagyatádi vasútvonal kapcsán például azt követően is tovább folytatta az aláírásgyűjtést, hogy a miniszter bejelentette: megmarad a személyszállítás. Rákóczy Attila hangsúlyozta: a szakítást követően is konstruktívak lesznek, a számukra elfogadható döntéseket támogatják majd.
Ormai István azt mondta: érthetetlennek tartja, hogy egy márciusi vita novemberre érjen be az MSZP-frakcióban. Úgy véli, ez csupán ürügy a szakításra.
Döntésük indoka értelmezhetetlen és időszerűtlen – közölte. – Egy hét hónappal ezelőtti esetre hivatkozni ma – miután akkor nem tettek semmit –, ez nem támaszt alá egy ilyen horderejű lépést. Ha tavasszal a városi kitüntető címek odaítélése kapcsán a polgármester tevékenységét úgy ítélték meg, hogy az a koalíciós megállapodás felmondásával egyenlő, ezt akkor kellett volna közölniük.
Ormai István a Somogy megyei lapnak azt is elmondta: véleménye szerint a koalíciós szakítás nem okoz majd nehézséget a város irányításában. Az még egyelőre kérdés, hogy alpolgármester marad-e az MSZP-frakció vezetője.
(sonline.hu)
Orbán Viktor: Ameddig ők vergődnek, mi tesszük a dolgunkat















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!