A rendőr bújtatta a körözöttet, egy évet kapott

Folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés és hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a Zala Megyei Bíróság a nagykanizsai rendőrkapitányság volt törzsőrmesterét kedden.

MNO
2009. 11. 03. 17:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A törzsőrmester ellen a nyomozó ügyészség hivatali visszaélés, valamint bűnpártolás miatt emelt vádat. A 28 éves férfi 2006 júliusában a nagykanizsai rendőrkapitányság járőr alosztályán szolgált. A vádirat szerint hivatali helyzetével visszaélve különböző hivatali adattárakból, nyilvántartásokból adatokat, információkat szolgáltatott ki az ügy másodrendű vádlottjának. Egy személynek – akiről tudta, hogy több elfogatóparancsot is kiadtak ellene – segítséget nyújtott a hatóság előli menekülésben és rejtőzködésben. A törzsőrmester a pölöskefői ház átkutatásakor látta az egyik szobában megbújó körözött férfit. Ezt azonban nem jelezte kollégáinak, sőt mindent megtett, hogy az akcióban részt vevő társai azt a helyiséget át se vizsgálják, ezzel mintegy elősegítve a körözött személy menekülését.

A pölöskefői ház átkutatásának körülményei, a törzsőrmester magatartása a másodrendű vádlott és felesége közt lefolytatott telefonbeszélgetésekből derült ki. A rendvédelmi szolgálat 2006. június 9-től augusztus 9-ig hallgatta le az első- és a másodrendű vádlott telefonjait, amely a bíróság indoklása szerint törvényi feltételekkel történt.

A volt törzsőrmestert a megyei bíróság a börtönbüntetés kiszabása mellett 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A másodrendű vádlottat 6 hónap börtönbüntetésre ítélték, és két évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Mellékbüntetésként 200 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére is kötelezték, amelyet 5000 forintonként 1-1 nap szabadságvesztésre változtathat át. Az ítélet nem jogerős.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.