A konzorcium korábban azt közölte, hogy a végső döntés a beruházásról 2010 elején születik meg. 2010 negyedik negyede az az időkeret, amelyben az összes részvényessel megegyeztek novemberben – írta az elektronikus úton kiadott közleményben Christian Dolezal, hozzátéve, hogy a vezeték építése 2011-ben el kell kezdődjön, a korábbi menetrendhez képest változatlanul.
A Déli Áramlat orosz gázvezetékprojekt minden bizonnyal több éves lemaradásban van a Nabuccóhoz képest – mondta Bayer Mihály utazó nagykövet a múlt csütörtökön az MTI-nek, washingtoni megbeszélései végén. A Nabucco-nagykövet – aki ötödször járt e minőségében az amerikai fővárosban – kifejtette: az ilyen, több országon áthaladó projekteket politikailag is elő kell készíteni, pénzügyi, jogi és biztonsági kérdésekről kell dönteni, az 50-70 éves tervezett működéshez kormányzati garanciákra, környezeti és egyéb hatástanulmányokra van szükség. Egy ilyen ipari projekt előkészítési folyamata évekbe telik, és a Déli Áramlatnak még a megvalósíthatósági tanulmánya sem készült el, „néhány évvel a Nabucco most biztos előbbre tart” – vélekedett.
A nagykövet tájékoztatása szerint 2009 a Nabucco előkészítésének kifejezetten sikeres éve volt, utalt arra, hogy a partnerek értékelése szerint a januári, budapesti Nabucco-csúcs fordulópontot jelentett. Elmondta azt is, hogy a gázvezeték előkészítésének feladatai egyre inkább áttevődnek a konzorciumra, nagy ütemben folyik a tervezés, rövidesen elkezdődik a környezetvédelmi hatástanulmány egyeztetése, ami másfél éven belül az építési engedély megadásához vezethet.
(MTI)
Lakatos Márk-botrány: fontos döntést hozott a bíróság















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!