Aggódnak az ukrán idegenforgalmi vállalkozók

Egy ungvári idegenforgalmi szakember szerint máris komoly veszteségeket okozott Kárpátalja valamennyi turisztikai cégének, a szállodáknak és éttermeknek az influenza körül Ukrajnában kialakult hisztéria.

MNO
2009. 11. 03. 19:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Doktor Sándor, a legnagyobb ungvári szállodakomplexumot működtető Inturiszt-Zakarpattya vállalat igazgatója a lembergi Zik.com.ua hírportálnak kedden elmondta: két órával azután, hogy Ukrajnában bejelentették az új típusú influenzával kapcsolatos első halálesetet, öt belföldi és külföldi turistacsoport mondta le kárpátaljai utazását, s a visszalépések száma egyre növekszik.

„Ebben az egész helyzetben több a politikai hátsó szándék, mint a valós veszély. A felfokozott hangulat komoly bevételkiesést okoz” – tette hozzá. A kialakult helyzetért a kormányt hibáztató Doktor szerint a kárpátaljai vendéglátó- és turisztikai vállalatok többsége már a közeli hónapokban tönkremehet. Információi szerint sok ungvári étterem bevétele a tizedére zsugorodott az utóbbi napokban. Mint kifejtette, az ágazat megmentése érdekében minél hamarabb véget kellene vetni a hisztériának, és az államnak be kellene jelentenie, hogy Ukrajnában nem fenyegeti veszély az odautazók egészségét.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.