Egy 36 éves román férfit büntettek meg elsőként a római közlekedési rendőrök. Száz euróra bírságolták a bevándorlót, aki eddig abból élt, hogy a közlekedési lámpáknál lemosta az autók ablakát. Azzal védekezett, hogy nem tudott a november elsejétől hatályos főpolgármesteri rendeletről.
Róma első embere meg akarja szabadítani a várost a kéregetőktől, akik szerinte a közbiztonságot veszélyeztetik. Az ablakmosók gyakran agresszívak főleg, ha nő ül a volánnál – magyarázta a főpolgármester Gianni Alemanno.
Másfél évvel ezelőtti megválasztása óta másodszor lép fel nemcsak az utcai ablakmosók, hanem a mutatványosok és koldusok ellen is. Szegények elleni háború ez – tiltakoztak a római zöldek. Hivatalos adatok ötszázra teszik a római lámpáknál dolgozók számát, többségük kiskorú: vannak közöttük romák, német hajléktalanok, lengyelek, moldovaiak, ukránok, románok.
Tervezték azt is, hogy a római parkokban olyan padokat állítsanak fel, melyekre a hajléktalanok nem tudnak ráfeküdni, ezt azonban a főpolgármester elvetette. A hajléktalanokról viszont nyilvántartást vezetnek. Az ablakmosók és koldusok ellen Firenze is fellépett: tavasztól a toszkán fővárosban tilos a járdán és az úttesten is kéregetni, ötven euró a büntetés.
(radio.hu)
Szégyen Szolnokon: elcsalták a véghajrát, majd kiosontak a teremből a bírók















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!