Az elnök igyekszik munkahelyet teremteni

A washingtoni Fehér Ház munkahelyteremtési fórumot rendez decemberben – jelentette be Barack Obama elnök csütörtökön, ázsiai diplomáciai körútja előtt.

MNO
2009. 11. 12. 18:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tervezett csúcsértekezlet célja azoknak a lehetőségeknek a feltérképezése, hogyan lehet a továbbra is romló munkaerőpiaci körülmények mellett újabb állásokat teremteni és serkenteni a gazdaság növekedését.

Obama úgy fogalmazott a Fehér Házban tett bejelentésekor: párbeszédet folytatnak arról, milyen együttműködés képzelhető el munkahelyek teremtése érdekében. A fórumra üzletembereket, az állami és magánszektor szakértőit, közgazdászokat és pénzügyi szakembereket hívnak meg, jelen lesznek továbbá szakszervezetek és nonprofit szervezetek képviselői is.

Az elnök reménykeltő jelnek nevezte az arra vonatkozó legfrissebb adatot, hogy kevesebben folyamodnak munkanélküli segélyért, mint korábban. Megerősítette: kormánya számára továbbra is az egyik legfontosabb kihívást jelenti állást találni a munka nélkül maradt millióknak. Kifejtette, hogy az emberek kétségbeesetten igyekeznek munkát találni, és a kormány kötelessége minden újabb lehetséges, felelős lépés megvizsgálása.

Az elnök kifejtette, hogy kormánya az utóbbi tíz hónapban több bátor lépést tett a recesszió megfordítására, egyebek mellett igyekeztek stabilizálni a pénzügyi rendszert, helyreállítani a hitelpiacot és megelőzni, hogy a felelős családokat kilakoltassák otthonaikból a jelzálogpiaci válság miatt. Adót csökkentettek és munkahelyeket teremtettek, illetve mentettek meg. Azt mondta, mindezek eredményeként a gazdaság a harmadik negyedévben növekedésbe kezdett. Ez azonban még nem volt képes megállítani a munkanélküliek számának növekedését.

Az amerikai munkanélküliségi ráta múlt hónapban elérte a 10,2 százalékot, legutoljára az 1980-as évek elején volt ilyen rossz a helyzet. A Fehér Ház korábban figyelmeztetett, hogy a munkaerőpiaci helyzet még nem érte el a mélypontot, további romlás várható.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.