BBC (www.bbc.co.uk)
Öngyilkosságot követett el a BBC-nek levelet küldő idős pár. Dennis (83) és Flora Milnerre (81) vasárnap talált rá a rendőrség. A pár newburyi otthonában követett el öngyilkosságot, de előtte levelet küldtek az angol hírhálózatnak, melyben leírták: „békében, önként vetünk véget életünknek”.
A levelet, melyet a BBC szerkesztőjének címeztek, nagyrészt az eutanázia legalizálása melletti érvelés tölti ki. „Elérkeztünk arra a pontra, amikor a legjobb kezelések és orvosi beavatkozások segítségével sem vagyunk képesek olyan életet élni, amilyet szeretnénk. Ha tovább kapaszkodnánk az életbe, élőhalottként kellene leélnünk hátralévő éveinket, ezért választottuk a békés, önkéntes halált. Mindent úgy rendezni, hogy ne legyen semmi gond, igazán nehéz és megrázó feladatnak bizonyult. Ennek nem kellene így lennie” – szól a pár levele.
„Több barátunkat látogattuk meg, akik otthonokban élnek. A legtöbben képtelenek egyedül felöltözni, mosakodni, étkezni, elmenni a mosdóba. Nem tudnak felállni a kerekes székből, és ez az egész évekig folytatódhat. Az ilyen élet számunkra kegyetlen, embertelen és elfogadhatatlan” – írta az idős pár.
Mr. és Mrs. Milner lánya, Chrissie úgy véli, szülei jó egészségnek örvendtek, viszont nem akartak olyan stádiumba jutni, amikor már kellemetlenné válik az élet. „Azt hiszem, azért döntöttek így, mert mindig rendkívül boldog életet éltek. Mindig azt mondták, boldogan akarnak meghalni. Nem olyan rég azt mondták, karácsonykor már nem leszünk veletek” – mondta Chrissie Milner a BBC-nek, majd hozzátette: ő és bátyja egyaránt támogatják szüleik döntését.
A levél tartalmaz egy másik lapot is, melyet a pár mindkét tagja aláírt. Ezen megköszönik mindenkinek boldog, élményekkel teli nyolcvan évüket, különös tekintettel az orvosi hivatás gyakorlóira, akik „25-30 évvel meghosszabbították életünket”. „Egyetlen komoly kritikával illetnénk a társadalmat, mielőtt elhagyjuk ezt a világot. Ma megtagadtatott tőlünk az, amihez minden emberi lénynek joga van: békében, szeretteinktől körülvéve meghalni, jogi következmények nélkül, háborítatlanul” – szól a levél utolsó sora.
Angliában és Walesben akár 14 éves börtönnel büntethető, ha valaki öngyilkosság végrehajtásában segédkezik. Skóciában és Európa más részein lazább szabályok vannak érvényben, Svájcban olyan szervezetek segítik a „békés halált”, mint a Dignitas, mely 2009 novemberéig már több mint 100 brit állampolgárnak is „segítséget nyújtott”.
CNN (www.cnn.com)
A CNN a keddi választási nap kilenc legfontosabb eredményét foglalja össze. New York 23. kongresszusi körzetében meglepetésre a demokrata Bill Owens győzött. A megbízhatóan republikánus kerület a XIX. század óta először küld demokrata képviselőt a Házba.
McDonnel nyerte Virginia állam kormányzóválasztását. Az 55 éves volt állami igazságügy-miniszter 12 éve az első republikánus, aki betöltheti ezt a posztot. Sokan úgy vélik, a kormányzóválasztás valójában Obama elnök munkájának értékelése, így a demokraták számára ijesztő lehet az 59:41 százalékos arány. Hasonló a helyzet New Jersey-ben is, a republikánus Chris Christie 49:45 százalékos arányban legyőzte a négy éve kormányzó demokrata John Corzine-t. A szavazatok hat százalékát a független Chris Daggett kapta.
Boston polgármestere, Thomas Menino ötödször nyeri meg a polgármester-választást. Menino 57-42 százalékra győzte le ellenfelét, a városi tanács tagját, Michael Flahertyt. A korábbi választásokon Menino vagy nagy arányban győzött, vagy egyedül indult. Houstonban pótválasztás dönt majd a polgármester személyéről. Annise Parker városi számvevő 30,5, míg Gene Locke városi ügyvéd 25,9 százalékot kapott. Ha Parker győz, ő lehet Houston első vállaltan meleg polgármestere.
Atlantában pótválasztás vethet véget az afroamerikai polgármesterek 35 éve tartó vezetésének. A fehér Mary Norwood városi tanácsos 45 százalékkal nyerte a választást, míg legközelebbi riválisa, a fekete Kasim Reed 37 százalékot szerzett. A jog szerint csupán a szavazók több mint felének támogatását elnyerő jelölt lehet polgármester az első körben. Ha ezt egyik pályázó sem éri el, a két legtöbb szavazatot kapott jelölt közül pótválasztás dönti el, ki legyen a nyertes. A jelenlegi polgármester, Shirley Franklin úgy nyilatkozott, ő Reedre szavazna.
Valószínűleg nem törvényesíti Maine az azonos neműek házasságát. Az adatok 87 százalékos feldolgozottságánál a szavazók 53 százaléka voksolt a jogszabály ellen. John Baldacci május elején ugyan aláírta a törvényt, de az ellenzők összegyűjtötték a szavazás kiírásához elegendő mennyiségű aláírást, így az nem lépett életbe. Maine ugyanakkor, úgy tűnik, igent mondott a marihuána orvosi célú használatára, a szavazók 59 százaléka támogatja a könnyű drog terápiás célú használatának szélesítését.
Woodland Park község egyelőre nem változtatja meg a nevét. 49 százalékos részvétel mellett 1868 fő a név megtartására voksolt, míg a változás mellett csupán 1697 szavazó döntött, vannak azonban még be nem érkezett szavazatok, melyek akár meg is fordíthatják az igen szoros eredményt.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!