Balázs Péter és Miroslav Lajcák előbb a határ magyar oldalán, Rárospusztán közösen leteszik egy új Ipoly-híd alapkövét, majd Ipolytarnócon részt vesznek a határon átnyúló magyar–szlovák projektek ismertetésén – tájékoztatta Peter Stano külügyminisztériumi szóvivő az MTI pozsonyi tudósítóját. A munkatalálkozóban a tárcavezetők a közelmúltban New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés idején egyeztek meg. Ezt követően a két miniszter a szlovákiai Besztercebányán tárgyal. „Alapvetően arról van szó, hogy kiértékeljék a szeptember 10-i, szécsényi szlovák–magyar kormányfői találkozón elfogadott 11 pontos program teljesítését. Mint ismeretes, a program célja a kétoldalú kapcsolatok javítása” – jegyezte meg a szóvivő. A program végén Balázs Péter és Miroslav Lajcák előadást tartanak a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem diákjainak.
A magyar és a szlovák diplomácia vezetője szeptember végén New Yorkban egyeztetett a szécsényi kormányfői nyilatkozat végrehajtásáról. „Rendkívül rövid határidőket szabtunk meg, a legtöbb akció október folyamán megtörténik vagy elkezdődik” – nyilatkozott akkor Balázs Péter, hozzátéve, hogy a két külügyminiszter le fogja tenni az asztalra az együttműködési projektek és a problémákat megoldó lépések listáját. A felvázolt akcióterv konkrétumai között említette közös rendőrségi munkacsoport létrehozását, valamint a magas rangú látogatások jobb előkészítését. Utóbbi kapcsán úgy fogalmazott: szakértők fogják kidolgozni azokat a módszereket, hogyan lehet a látogatásokat sokkal jobban előkészíteni, „hogy soha többé ne fordulhasson elő olyan eset, amilyen előfordult”. A miniszter nyilván Sólyom László magyar államfő esetére gondolt, akinek augusztus 21-én Révkomáromba tervezett látogatását a szlovák fél megakadályozta.
(MTI)
Szégyen Szolnokon: elcsalták a véghajrát, majd kiosontak a teremből a bírók















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!