Biometrikus szoftvereket vásárolt az ORFK

A határátlépőkön használatos biometrikus eszközökre az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) által kiírt, hirdetmény közzétételével indult tárgyalásos közbeszerzést a Budapest Mikroelektronika Zrt. nyerte egyetlen ajánlattevőként, nettó 122 millió forintos ajánlatával – az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

MNO
2009. 11. 07. 9:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A felek a szerződést már július 28-án megkötötték, de csak most tették közzé a tender eredményét. A munka három részből áll. Az első általános szoftverfejlesztés, míg a második a vízumrendszerek összekapcsolása, a harmadik pedig a szoftver alkalmassá tétele az ujjlenyomat kezelésére, amelyhez 87 darab ujjlenyomatvevő eszköz is tartozik.

Az ellenérték nettó 122 millió 480 ezer forint. Ebből az első rész a becsült 28 millió helyett 23,65 millió forintba kerül. A második részt 42 millió helyett 35,63 millióért vállalta a nyertes. A harmadik rész becsült ára 75 millió forint volt, ez végül 63,2 millió forintba kerül.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.