BAJNOKOK LIGÁJA, 4. FORDULÓ
A CSOPORT
Nem kisebb tettet hajtott végre a Bordeaux gárdája a Bajnokok Ligája keddi játéknapján, mint hogy 2-0-ra győzött a Bayern München otthonában, s ezzel már biztosan továbbjutott csoportjából. A bajoroknak nem igazán megy ebben az évben a legrangosabb európai kupasorozatban, most is két óriási védelmi hiba miatt szenvedtek vereséget. A Bordeaux ellenben a nemzetközi színtéren is tudja tartani jó formáját, két hete odahaza, most idegenben is legyőzte a Bayernt, miközben vezeti a francia pontvadászatot. A keddi mérkőzésen az első gólt a csapat vezéregyénisége, Yoann Gourcuff fejelte, a másodikat pedig a több európai élcsapat által is körüludvarolt Samak szerezte. Mindkettőhöz kellett Butt kapus hibája. A bajor együttes ezzel komoly hátrányba került riválisaival szemben, főleg úgy, hogy a Juventus is győzni tudott a Maccabi Haifa stadionjában. A három pontot érő találatot az a Camoranesi szerezte, akit a hét végi, Napoli elleni találkozón fejsérülése miatt le kellett cserélni, s akkor még csak halvány esély mutatkozott mostani játékára. A középpályás rendbe jött, s ha már ott volt a pályán, az első félidő ráadásában belőtte a mindent eldöntő gólt.
Eredmények: Bayern München–Bordeaux 0-2 (Gourcuff, Samak), Maccabi Haifa–Juventus 0-1 (Camoranesi).
Az állás: 1. Bordeaux 10 pont – már továbbjutott, 2. Juventus 8, 3. Bayern München 4, 4. Maccabi Haifa 0.
B CSOPORT
Hazai pályán is meggyűlt a baja a CSZKA Moszkvával a Manchester Unitednek, hiszen a Vörös Ördögök kétgólos hátrányból mentettek pontot saját közönségük előtt. A vendég gárda szerezte meg a vezetést a roppant fiatal, de már az orosz válogatottban is bemutatkozott Dzagojev révén, erre hamar jött a manchesteri válasz, Owen vette be a CSZKA kapuját. A vendégek aztán a második félidő elejéig újabb két góllal terhelték a MU kapuját. Ismét kapaszkodnia kellett tehát Sir Alex Ferguson tanítványainak, akik fergeteges hajrával az utolsó percekben kiegyenlítettek, s a megszerzett egy ponttal már biztos továbbjutók.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!