Dübörög a szlovák gazdaság

Szlovákiában minden korábbinál kisebb mértékben, 0,4 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak októberben az előző évihez képest, szeptemberben pedig tovább növekedett a külkereskedelmi mérleg többlete – közölte szerdán a pozsonyi statisztikai hivatal.

MNO
2009. 11. 11. 14:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szlovákiában, amely januárban vezette be az eurót, a nemzeti módszerrel számított éves infláció szeptemberben is rekord alacsony, 0,6 százalék volt, és októberben újabb történelmi mélypontra csökkent.

Havi szinten 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak októberben. A statisztikai hivatal közleménye szerint havi összevetésben a legjobban, 1,6 százalékkal a dohányáruk és a szeszesitalok drágultak, a másik oldalon az élelmiszer és az alkoholmentes italok árának 0,6 százalékos havi csökkenése áll.

A külkereskedelmi mérleg szeptemberben 387,4 millió euró többletet mutatott, a felülvizsgált augusztusi 282,7 millió eurót követően. A Reuters elemzői konszenzusa 114,2 millió eurós többletet valószínűsíthet. Ezzel a január-szeptemberi mérlegben 954,4 millió euróra nőtt az exporttöbblet, az egy évvel korábbi 250 millió euró deficittel szemben. A statisztikai hivatal az adatok ágazatok szerinti bontását csak a jövő hónapban teszi közzé.

Elemzők szerint a külkereskedelmi mérleg többletének növekedése a válság enyhülésére utal, azt valószínűsíti, hogy a harmadik negyedévben lassulhatott a nemzeti össztermék (GDP) visszaesése.

Az Eurostat, unió statisztikai hivatalának adatai szerint a szlovák GDP január-márciusban negyedéves szinten 11,2 százalékkal csökkent. Szlovákia ezzel Lettországgal holtversenyben negatív Európa-rekorder lett. A második negyedévben már 2,2 százalékkal bővült a GDP az első negyedhez képest, az egy évvel korábbihoz viszonyítva azonban 5,3 százalékkal zsugorodott a szlovák gazdaság.

Szakértők a világméretű válságot komolyan megszenvedő autóipar túlsúlyát okolták a nagy visszaesésért, mint ahogy a korábbi, igen dinamikus fejlődés motorja is az autógyártás volt. A francia Peugeot és a dél-koreai Kia 2006-os betelepülésével Szlovákia egy lakosra számítva a világ legnagyobb autógyártó országa lett, és a Volkswagen is már évek óta gyárt Szlovákiában. A GDP 2006-ban 8,3 százalékkal bővült, 2007-ben rekord gyorsaságra, 10,4 százalékra váltott a növekedés üteme, majd 2008-ban, a világgazdasági válság elmélyülésével párhuzamosan 6,4 százalékra lassult a szlovák gazdasági növekedés üteme.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.