A Magyar Cserkészszövetség a WOSM-mel együttműködve, nyáron csatlakozott az ENSZ Környezeti Programjának Milliárd Fa kampányához. Ennek keretében hazánkban a cserkészek segítségével több mint 6500 facsemete kerül elültetésre, amelyből egyet szombaton, ünnepélyes keretek között a csobánkai cserkészparkban helyeztek el. Kora délután került sor a piliscsabai faültetésre, melyen részt vett Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke is – mondta el lapunknak a Magyar Cserkészszövetség elnöke. A piliscsabai cserkészek a 6500 fából 60 fa elültetésére vállalkoztak – tette hozzá. Buday elmondta, hogy az ültetés egy helyi cserkész egyesület udvarán történt.
A MOB Környezetvédelmi Bizottsága ebben az évben indította „Ültess fát itt és most!” elnevezésű akcióját, amely itt Piliscsabán kapcsolódott össze a Magyar Cserkészszövetség környezetvédelmi munkájával. Ebből az alkalomból egy jelképes faültetésre került sor a Konrád Alfréd Cserkész- és Lovas központ udvarán szombaton 13 órakor.
Az ENSZ világszerte 7 milliárd fa elültetését tűzte ki célul 2009-re, amelynek megvalósításában a gazdasági élet szereplői, civil szervezetek, valamint kormányok működnek közre. A WOSM 65 ezer fa elültetésére vállalkozott. Magyarország mellett a kampányhoz csatlakoztak Mexikó, a Fülöp-szigetek, Ausztrália, India, Brazília, Malajzia, a Dél-Afrikai Köztársaság, Etiópia és Libanon cserkészei is.
A Magyar Cserkészszövetség pályázatot írt ki a facsemeték elültetésére, amelyre debreceni, szentesi, kecskeméti és piliscsabai cserkészcsapatok jelentkeztek. Faültetésre mellettük még a csobánkai cserkészpark vállalkozott.
(Forrás: mcssz.hu)
XIV. Leó pápa fogadta a Nobel-békedíjas venezuelai ellenzéki politikust















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!