Lénárt László, a ME Hidrogeológiai-Mérnökgeológiai Intézeti Tanszék egyetemi docense, a miskolci találkozó főszervezője az MTI-nek elmondta: egy különleges és sokak számára kevéssé ismert világ legújabb kutatási eredményeinek tudományos-szakmai bemutatása a célja a mintegy másfél évtizede évente megrendezett eseménynek, amely e körben a legrangosabb országos fórum.
Az egyetemi szervező a Műszaki Földtudományi Kar (MFK), amelynek szakemberei – oktatói, doktoranduszai és hallgatói – számos kutatásban vesznek részt, így például a közeli, több kilométeres bükki feltárásokban, amelyeket az elmúlt évek legjelentősebb munkáiként tartanak számon.
A karszt- és barlangkutatók tudományos előadásai külföldi – köztük izlandi, máltai vagy épp amerikai – expedíciók különlegességeiről, eredményeiről is beszámolnak. A fórum további kuriózuma egy fotókiállítás, amely a Gömört, a Partiumot és a Bükköt mutatja be jól sikerült képek segítségével. A maga nemében szenzációsnak ígérkezik az a 3D-s vetítés, amelyet a fotóival számos nemzetközi elismerést is elért Egri Csaba, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium barlangtani osztályának munkatársa prezentál.
(MTI)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!