Elkészülhet a Kaptár

Jó ütemben halad a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik nagyberuházása, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont építése. A munkaterületen tartott csütörtöki szemlén a kivitelezők, a baranyai önkormányzat és a Pécsi Tudományegyetem képviselői is úgy vélték: az ingatlan elkészül a jövő nyári határidőre.

MNO
2009. 11. 05. 16:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az építők a helyszínen arról tájékoztatták Hargitai Jánost, a megyei önkormányzat elnökét és Gábriel Róbertet, az egyetem rektorát, hogy az épület készültsége 15 százalékos, a kivitelezésen egyidejűleg dolgozó mintegy 180 ember jelenleg a második és a harmadik szint szerkezeti munkáit végzi. Az elmúlt hetek kedvező időjárásának és annak köszönhetően, hogy az alapozásnál rendkívüli körülmény nem merült fel, a kivitelező eredeti terveihez képest két héttel előbbre tart.

A tudásközpont alapkövét szeptember 16-án helyezték el az építkezésre kijelölt, belvároshoz közeli területen. A mintegy 4,6 milliárd forintból, európai uniós támogatással épülő, 13 ezer négyzetméteres létesítmény Pécs, valamint a régió információs és dokumentumigényét szolgálja majd, de alkalmas lesz közösségi, kulturális és szabadidős programok befogadására is. Átadását 2010 nyarára ígérte a Gropius Zrt.

A Kaptár névre keresztelt négyemeletes épületbe költözik a jelenlegi városi, a megyei könyvtár, a PTE központi, állam- és jogtudományi, továbbá közgazdaságtudományi karának könyvtára. Az ingatlanban két, egyenként 200 férőhelyes előadótermet és egy 150 embert befogadó konferenciatermet is kialakítanak.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.