Erdei „stabilnak és egészségesnek” látja a magyar bankokat

A magyar bankrendszer stabil és egészséges, azon kevés közé tartozik, amelyet nem kellett megsegíteni az adófizetők pénzéből – jelentette ki Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke hétfőn. Arról is szólt, jövő év elején még stagnál a gazdaság, de a második félév már élénkülést hoz.

MNO
2009. 11. 02. 16:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 90 napon túl nem teljesítő hitelek aránya (NPL) 2009 végén 7-10 százalék között lehet, a tőkemegfelelési mutató (TMM) azonban a mélyponton is meghaladja a 10 százalékot a Magyar Bankszövetség számításai szerint, ami a szervezet szerint mutatja, hogy a magyar bankok sokktűrő képessége jó.

Erdei Tamás, a bankszövetség elnöke hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a magyar bankrendszer stabil és egészséges, azon kevés közé tartozik, amelyet nem kellett megsegíteni az adófizetők pénzéből. Vannak ugyan – alapvetően a hitelezésből fakadó – veszteségek, s elképzelhető, hogy egy-két bank veszteséges lesz, de ezt a korábban megképzett tartalékokból kezelni tudják – mondta.

A likviditási gondokon már túl vannak a bankok, a refinanszírozási költségek ugyanakkor továbbra is magasak, aminek a hitelkamatokban is meg kell jelennie, csakúgy, mint az árfolyamváltozásoknak – mutatott rá. Kiemelte: a bankoknak érdekük, hogy az ügyfelekkel korrekt együttműködést alakítsanak ki, ugyanis tartós kapcsolatról van szó, s ha a kliens csalódik, az a bankoknak is káros. Ha az ügyfél kooperatív, és csak átmeneti nehézségekkel küzd, a bankok különféle eszközökkel – például a hitelek átütemezésével – igyekeznek segíteni. Azoknak a megsegítése azonban, akik elveszítették fizetési képességüket, és belátható időn belül nem is javul a helyzetük, szociálpolitikai feladat – jelentette ki a bankszövetség első embere.

A „lakásmentő” csomag feltételeinek módosításától Erdei nem vár átütő hatást. A bankok által felajánlott megoldásokat eddig mintegy ötvenezren vették igénybe Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség főtitkára szerint, míg az áthidaló kölcsönt július 28-i bevezetése óta 320-an. A bankoknak a biztosítékokat a betétesek biztonsága érdekében érvényesíteniük kell – mondta a bankszövetség elnöke. Ismertette: alapvetően nem a banki, hanem a közüzemi tartozások miatt került sor árverésekre, amelyekbe a bankoknak be kellett csatlakozniuk, különben elveszítették volna követeléseiket. A

napirenden lévő szabályozási kérdésekről szólva az elnök elmondta: az elmúlt hetekben sok kérdésben sikerült szakmai kompromisszumra jutni, ezek közé sorolta a magatartási kódexet és a hitelintézeti törvény (Hpt.) kapcsolódó módosítását. A fogyasztási hitelekre vonatkozó uniós direktívát csak a fogyasztási hitelekre alkalmaznák a bankok, a jelzáloghitelekre nem; az EU sem teszi ezt kötelezővé – mondta Erdei.

A jegybank devizahitelezést korlátozó javaslatát illetően a Pénzügyminisztérium (PM), a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Magyar Bankszövetség megállapodott az alapelvekben, rövid időn belül elkészül a kormányrendelet tervezete – ismertette. A bankok a forinthiteleknél 75-80, az euróalapúaknál 60-65 százalékos LTV-t tartanak elfogadhatónak, az pedig szerintük a bankok felelőssége, hogy milyen kockázatot vállalnak fel. Erdei szerint közelednek a megállapodáshoz. A bankok egyetértenek azzal, hogy az ügynöki tevékenységet szabályozni kell, mert a kialakult rendszer egészségtelen. Legyen szigorúan szabályozott, engedélyköteles az ügynöki munka, s visszavonható az engedély, ha valaki a feltételeket nem teljesíti – mondta Erdei, aki szerint pár napon belül elkészül a tervezet. Hozzátette: szeretnék, ha a szabályozás még az idén törvényi erőre emelkedne. A bankok támogatják a gyorskölcsönök esetében a teljes hiteldíj mutató (THM) maximálását is.

Élénkülést hoz 2010 második fele

A jövő év első negyede-fele még stagnálást mutat majd, de 2010 második féléve már enyhe élénkülést hoz majd, ami a bankok hitelezésében is szerény növekedést eredményezhet – mondta Erdei Tamás. 2010 első félében mind a lakossági, mind a vállalati hitelezésben stagnálásra számít a szövetség elnöke, aki szerint a korábbi évek „puha finanszírozása”, bő likviditása többé nem tér vissza. Hozzátette: csökken majd a bankok céltartalékolási igénye és az eredményesség 2009-hez képest kicsit javulni fog.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.