Ugyanakkor jelentős különbség van az első, illetve a második negyedév között. Míg az első negyedévben 36 milliárd korona volt a külföldi beruházások értéke – 7,2 milliárddal több, mint az előző év hasonló időszakában – addig a második negyedévben ez alig haladta meg a tízmilliárd koronát. A legfontosabb külföldi beruházó továbbra is Németország. Ebből az országból származik a félévi beruházások több mint fele (52 százalék) – 24,3 milliárd korona. „Ennek az összegnek a nagyobbik része azonban még az első negyedévben érkezett” – hívja fel a figyelmet a minisztérium.
A további legfontosabb beruházók Ausztria (25,4 százalék) és Szlovákia (12,3 százalék) voltak. A beruházások legnagyobb része az ingatlanvásárlásokba és a szolgáltatási szférába irányult. Az első negyedévben még a pénzügyi szolgáltatási szféra volt a külföldi beruházók számára a legvonzóbb, a féléves mérlegben azonban 7,1 milliárd koronával a második helyre szorult ez a terület. A feldolgozóiparba a hat hónap alatt 3,3 milliárd korona irányult. Több területről azonban kezd a külföldi tőke kivonulni. Ez különösen a közlekedést és távközlést, valamint az energiaipart érinti. Az első csoportban 5,3 milliárd, míg a második csoportban mintegy kétmilliárd koronával csökkent a külföldi beruházások értéke az első félévben.
(MTI)
Győz az igazság vagy újabb fejezet jön a boszorkányüldözésben?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!