Az ausztrál szövetségi kormány csütörtökön hagyta jóvá a több mint három hete őrizetben tartott Zentai kiadatását Magyarországnak. Ernie Steiner, Zentai fia elmondta: arra alapozzák majd a felülvizsgálati kérelmet, hogy nincsenek élő tanúk az ügyben, és szerintük a magyar igazságszolgáltatás nem tudna tisztességes eljárást biztosítani.
A Simon Wiesenthal Központ igazgatója örömmel fogadta az ausztrál szövetségi kormány döntését. „Végre látjuk a fényt az alagút végén” – mondta Efraim Zuroff, hozzátéve, hogy „az idő múlása semmilyen módon nem kisebbíti a holokauszt gyilkosainak bűnösségét”. Zuroff szerint az a körülmény, hogy nincsenek élő tanúk Zentai ellen, nem jelent akadályt arra nézve, hogy ügyében tisztességes eljárást folytasson le a magyar igazságszolgáltatás. „Úgy gondolom, a bizonyíték teljesen egyértelmű, és csak jogi kérdésekről van szó” – mondta a jeruzsálemi központ igazgatója.
Charles Zentai a hetedik helyen szerepel a Simon Wiesenthal Központnak a legkeresettebb háborús bűnösökről összeállított tízes listáján. Azzal vádolják a most 88 éves férfit, hogy 1944. november 8-án részt vett egy zsidó fiatalember meggyilkolásában. Ha Zentait ténylegesen kiadják Magyarországnak, ő lesz az első ausztrál állampolgár, akit náci háborús bűnök miatt bíróság elé állítanak. Ausztráliában ugyan 2001-ben elkezdődött Konrad Kalejs lettországi náci kollaboráns kiadatási eljárása, de ő meghalt, mielőtt az ausztrál hatóságok kiadták volna Rigának.
(MTI)
Kényszersorozás és erőszak: civilek állják útját Zelenszkij emberrablóinak + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!