Fesztivál Wass Albert szülőföldjén

Néptáncegyüttesek fellépései mellett táncház és textilkiállítás is szerepel a 13. Mezőségi Népzene és Néptánc Fesztivál eseményei között, amelyeknek pénteken és szombaton Szamosújvár ad otthont.

MNO
2009. 11. 05. 20:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendezvénysorozat pénteken este kezdődik a szamosújvári Művelődési Házban, ahol fellép a Szalmakalap Széki Hagyományőrző Néptáncegyüttes és a Szinvavölgyi Táncegyüttes Miskolcról. A miskolciak a Nem úgy van most mint volt régen címmel erdélyi táncetűdöket adnak elő. A nap a Téka házban táncházzal ér véget – adta hírül honlapján a Szabadság című kolozsvári napilap csütörtökön.

Szombaton 12 órakor a Téka Művelődési Központban Szarka Irénke textilművészeti kiállítása nyílik meg, majd a mezőségi hagyományőrző táncosok és zenekarok bemutatkozásával folytatódik a fesztivál Vasasszentivánon (Santioana), ahol az est szintén táncházzal zárul a Heveder és a Harmadik zenekarok közreműködésével. A rendezvényt támogatja a Norvég Civil Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, a Communitas Alapítvány és az Eurotrans Alapítvány.

(mti)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.