A múlt héten megérkezett a negatív korrekció a részvénypiacokra, világszerte jelentősen estek a tőzsdeindexek. A hét eleje óta tartó pesszimizmust csütörtökön ugyan megtörte a vártnál jobb amerikai harmadik negyedéves GDP-adat, ám pénteken már ismét az eladók uralták a piacokat. Egy év után először ismét növekedést mutatott az amerikai gazdaság a harmadik negyedévben, a GDP 3,5 százalékkal bővült a második negyedévi 0,7 százalékos csökkenés után. Az elemzők 3,3 százalékos GDP növekedést vártak.
A vártnál jobb amerikai GDP-adat – amit a recesszió nem hivatalos végének értékeltek a piacok – pozitív hangulatváltást hozott az addig pesszimista piacokon. Pénteken azonban már higgadtabbá váltak a befektetők, amit az elemzők a kilátások józanabb mérlegelésével magyaráztak. Az amerikai gazdaság növekedése a piaci szakértők szerint valóban jó jel és bizakodásra ad okot, de további meggyőző adatokra lesz szükség a trend megerősítéséhez.
A BÉT-re a héten bevezették a Kulcs-Soft Számítástechnikai Nyrt. részvényeit. A szoftverfejlesztő cég jegyzett tőkéje 60 millió forint, saját tőkéje 2008 végén 128 millió forint volt. A cég árbevétele tavaly elérte a 608 millió forintot, ami 60 millióval több az előző évinél, nettó nyeresége 2008-ban 18 millió forint volt, duplája a 2007. évinek. Az idei év első felében az árbevétel 380 millió forint, a nyereség 28 millió forint volt, a teljes évre várható bevétel pedig 800 millió forint.
A vezető részvények mindegyike veszteséggel zárta a hetet. Az OTP részvények ára 5,48 százalékkal 5.330 forintra esett. A Mol árfolyama 3,19 százalékkal 15 780 forintra csökkent. A Magyar Telekom 1,58 százalékkal gyengült, 811 forinton zárt pénteken. A Richter 1,77 százalékos veszteséggel, 39 100 forintos árfolyamon fejezte be a hetet. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 65 ponttal, 3,21 százalékkal csökkent, 1 957 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma a héten 150,6 milliárd forintot ért el, míg az előző – négy munkanapos – héten 68,8 milliárd forint értékben születtek üzletek. Az összforgalom 75 százalékát az OTP részvények adásvétele adta, a Mol 10 százalékkal, a Richter 7,4 százalékkal, a Magyar Telekom 4,6 százalékkal részesedett a teljes forgalomból.
(MTI)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!