Gyerekek is meghaltak a hóesés miatt Kínában + Képek

Halálos áldozatai is vannak már csütörtökre a nagy havazásnak Észak-Kínában; az időjárás megbénította a főbb városok közlekedését, tízezrek rekedtek a repülőtereken, autópályákat kellett lezárni, súlyos balesetekről érkeztek jelentések. Az évnek ebben a szakában ritka az ilyen jelentős havazás az országnak ebben a részében is.

MNO
2009. 11. 12. 10:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fővárossal szomszédos Hopej (Hebei) tartomány székhelyén a kétnapi hóesés a legtöbb helyen 48 centiméteres réteget eredményezett, ami miatt lényegében leállt a közlekedés, kevés gyalogost lehet látni, az iskolákban felfüggesztették a tanítást. Három gyerek maghalt és 28 megsérült, amikor egy általános iskola étkezdéjére a nagy hó súlyától ráomlott a tető. Egy felnőtt nem részletezett körülmények között ugyancsak meghalt, 68 üvegház összedőlt és több mint húsz raktár, illetve gyárépület beomlott. A városon áthaladó hat autópályát lezárták.



1955 óta ez volt a legnagyobb hóesés Sicsiacsuangban (Shijiazhuang). Sanhszi (Shanxi) tartományban csaknem harmincezer ember rekedt az utakon. Tizenhatezer rendőrt küldtek a térségbe, hogy ételt és vizet vigyenek a bajbajutottaknak. Sokakat a legközelebbi lakott településre irányítottak. A tartomány székhelyén, Tajüanban (Tayuan) 116 légi járatot töröltek, 12 ezer utas nem tudott továbbutazni. Ninghszia-Huj (Ningxia-Hui) autonóm területen 155 közúti balesetet okozott a rendkívüli időjárás, két halottról és 37 sérültről számolnak be a híradások. A kelet-kínai Santung (Shandong) tartomány autópályáinak többségét lezárták.



Képek: Reuters




Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.