Gyerekek is sérültek a balesetben

A korábbi hírekkel ellentétben nem négyen, hanem heten sérültek meg a 62-es főúton, Seregélyesnél vasárnap este történt balesetben; a sérültek között van egy 3 hónapos csecsemő és egy hatéves fiú is.

MNO
2009. 11. 09. 5:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baleset a vasúti átjárótól 5-10 méternyire történt, ahol az S-kanyarban, a záróvonal ellenére, előzni kezdett egy személyautó, s frontálisan ütközött egy szemből érkező gépjárművel – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrség elsődleges információja szerint mindkét autóban két-két ember szenvedett súlyos sérüléseket, de mint időközben kiderült, a szabálytalanul előző kocsi – amelyben feltehetően egy család utazott – mind az öt utasa, köztük egy csecsemő, valamint a másik autó mindkét utasa megsérült – tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados.

Tájékoztatása szerint a balesetet helyszínéről három mentőautóval szállították a székesfehérvári kórházba a sérülteket, akik közül öten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek. Mivel a tűzoltók a vasúti síneken állva végezték a műszaki mentést, egy időre az érintett vonalszakaszon szünetelt, de 21 órakor megindult a vasúti forgalom.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.