Nem valami és nem a kereszténység, hanem Jézus Krisztus áll a középpontban, őt várjuk, a születésnapjára készülünk, úgy, ahogy egy szerető családban várjuk valaki születésének az ünnepét – mondta Osztie Zoltán az MNO-nak a vasárnap kezdődő advent kapcsán. A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke szerint felmerülhet a kérdés: vajon készülnek-e még a családokban a születésnapra? Az egyház ünnepeivel arra is mintát ad, hogyan kellene odafigyelni az emberi kapcsolatokra, és hogyan kell megünnepelni egy születésnapot – tette hozzá. A szép ünneplés művészet, amit meg kell tanulni – hangsúlyozta.
Vissza kell térni a tiszta forráshoz
A Budapesti Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium hittanára és lelki vezetője úgy véli, vissza kell térni a tiszta forráshoz, különben kiüresedik minden, és nem ismerjük a mögöttes okokat, a tartalmat, a lényeget, ezért nem is tudunk megfelelő külső formát adni az ünnepnek.
Mint kifejtette, a kiüresedett forma miatt válhatott a legbensőségesebb szeretetünnep egyesek számára taszító tehertétellé. Szörnyű lenne, ha csak az üres forma maradna, de az is degradálódna, és az ünnep nem jelentene mást, mint pénzközpontúságot, anyagelvűséget – magyarázta.
A karácsonyt örvendezve, gazdagságként éljük meg, manapság azonban egyre gyakrabban lehet hallani, hogy „jaj, csak legyünk túl rajta” – folytatta gondolatait. Osztie Zoltán szerint szánalomra méltó, aki ezt így éli meg, mert az ilyen ember elszakadt a lényegtől, kiüresedett. Az egyetlen gyógyír az, ha visszatalálunk Krisztushoz – hangsúlyozta.
Mint elmondta, az advent szó (adventus Domini – az Úr eljövetele) is mutatja, hogy valakit várunk. Ha nincs, akire várjak, akkor a várakozás nem felemel, hanem kétségbe ejt, és növeli az elkeseredettséget.
A reménykedés időszaka
Az advent időpontja évről évre változik, a Szent András napjához legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük, a Jézus születésére való várakozás a felkészülés, a reménykedés időszaka. Valamikor éjféli harangszó hirdette az advent, valamint az egyházi év kezdetét. Eredete az 5-6. századra nyúlik vissza, ebben az időben az emberek szigorú böjtöt gyakoroltak. Napfelkelte előtt hajnali miséket tartottak, amelyeket „angyali misének”, „aranyos misének” is neveztek. 1611-ben a nagyszombati zsinat advent első vasárnapjától vízkeresztig megtiltotta az esküvőket, a zajos mulatságokat.
Az adventi koszorú hagyománya ősi időket idéz, kapcsolatban van a téli napforduló szokásaival. Első nyomait a néprajzkutatók északon, a Keleti-tenger partvidékén és szigetvilágában találták meg. Fűzfavesszőből koszorút fontak, és örökzöldet csavartak köré. Ez a szokás később Európa más vidékein is meghonosodott. A valódi adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba. Egy hamburgi lelkész az otthonában hatalmas fenyőkoszorút erősített a mennyezetre, melyen 24 gyertya volt, minden adventi napra egy-egy. Később az egyszerűség kedvéért csak négy gyertyát helyeztek el a koszorún, és minden adventi vasárnapon eggyel több gyertyát gyújtottak meg. A gyertyákat vörös és aranyszalagokkal, az élet és a fény jelképével díszítették.
Egyre több gyertya, növekvő fény
Az adventi koszorú manapság általában fenyőágból készített, kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben egy rózsaszín kivételével lila.
A gyertyákat vasárnaponként gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.
(MNO, unnep.hu, sulinet.hu)
