Hamilton apja a finnért eseng

Lewis Hamiltonnak egyáltalán nem lenne ellenére, ha Kimi Räikkönen lenne a jövő évi csapattársa, sőt ők alkotnának ideális párost a McLaren-Mercedesnél. Erről a 2008-AS Formula-1-es világbajnokság brit győztesének édesapja, Anthony beszélt az egyik finn napilapnak. De a papa sietve leszögezte, sem ő, sem a fia nem befolyásolja a wokingi csapat vezetőinek döntését.

MNO
2009. 11. 10. 14:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Räikkönent a kétszeres világbajnok Fernando Alonso érkezése miatt küldték el a Ferraritól, noha szerződése csak a 2010-es szezon végén járt volna le. Az elmúlt hetekben az azóta megszűnt Toyotával és a McLarennel hozták hírbe, de most már csak az utóbbi esély él. A 2007-es világbajnok szívesen térne vissza korábbi csapatához, de egyelőre nem egyezett meg a vezetőkkel.

Nemrég arról írt a nemzetközi sajtó, hogy a Hamilton-család ellenzi Räikkönen szerződtetését, de Anthony ennek éppen az ellenkezőjét állítja.

„Először is. Sem Lewis, sem én nem gyakorolunk hatást a McLaren döntéseire – jelentette ki a klasszis édesapja a Turun Sanomatnak. – Ha azonban világbajnokokra van szükség, akkor a csapatnak Kimire is szüksége van. Ő a legjobb versenyző a még megszerezhető pilóták között”.

Räikkönen annak idején kétszer is második lett összetettben a McLarennel, majd a 2006-os szezon után a Ferrarihoz távozott Michael Schumacher helyére. Első idényében világbajnok lett, tavaly pedig a harmadik helyen végzett. Az idei szezonban a gyengélkedő istálló egyetlen futamgyőzelmét aratta Spában.

„Ha nekem kellene döntenem Heikki (Kovalainen) és Kimi között, akkor Kimire voksolnék. De az ellen sem lenne kifogásom, hogy Heikki maradjon – jelentette ki Anthony Hamilton. – Mindig is szerettük Heikkit. Igazi csapatjátékos, ami jól végzi a munkáját. Kimi viszont igazi belevaló fickó, az lenne a legjobb, ha jövőre ő lenne Lewis társa a McLarennél”.

(sporthirado.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.