Jozefát úr és a vendégmunkás

Erdélyi író köteteit láthattuk és személyes vallomását hallhattuk a Magyar Írószövetség tegnapi Csikófogat-estjén a Bajza utcában.

Halmas Péter
2009. 11. 05. 16:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szakmáját tekintve angol nyelvtanár, hivatása szerint pedig író Nagy Koppány Zsolt, Magyarországon élő erdélyi író, aki szerdán családias hangulatú irodalmi esten mutatkozott be, három már megjelent kötete mellett előkészületben lévő regényéről is hallhattunk. Ironikus és parodikus hangvételű írásai összefüggenek, szereplői, motívumai átszövik szövegeit. „Arról, hogy milyen nehéz” című novelláskötete után hosszabb szünet következett, az Erdélyből való kiköltözés, munkakeresés cseppet sem idilli időszaka (ezeknek az éveknek élményeit, hangulatát „A vendégmunkás dalai” című hosszabb elbeszélésben írta meg).

„Jozefát úr, avagy a regénykedés”című alkotása igazi irodalomelméleti csemege, önreflexióktól, metanyelvi csalafintaságoktól hemzsegő mű. Tavalyelőtt pedig „Nagyapám tudott repülni” címmel újabb elbeszélésgyűjteménye látott napvilágot. Nagynak művei mellett egyénisége is vidám természetre vall, a hangulatos est folyamán többször is együtt mosolyogtunk vagy nevettünk szórakoztató stílusán, akár Dobás Kata kritikussal és Erős Kinga moderátorral folytatott beszélgetését, akár nyomtatott szövegeinek felolvasását hallgattuk.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.