Kékfrankkal fizetnek majd

Napokon belül megtörténik a cégbírósági bejegyzés és jogi értelemben is megkezdheti működését a Kékfrankra mint új fizetőeszközre alapított, egyre bővülő soproni szövetkezet – olvasható a megyei napilap szerdai internetes kiadásában.• Soproni kék frank: pénz is, meg nem is

MNO
2009. 11. 11. 18:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szeptember végi alakuló ülésen a gazdasági élet több mint száz szereplője alapította meg a Ha-Mi Európai Szövetkezetet, a tagok egymás között Kékfrankkal fizetnek majd – írja a kisalfold.hu.

A cégbíróságon alaposan megvizsgálták a beadványunkat, mivel viszonylag új kezdeményezésről van szó. Információim szerint mindent rendben találtak, bármelyik nap megérkezhet a hivatalos végzés a cégbírósági bejegyzésről, így jogi értelemben is megszületik a szövetkezet. A pénzjegynyomdában már készül is az új fizetőeszköz, az utalvány jövőre indul útjára. Az alakuló ülésen 123-an voltunk, azóta többen jelezték csatlakozási szándékukat, így a következő igazgatótanácsi ülésünkön, november 20-án új tagok felvételéről is döntünk – mondta a Kisalfold.hu-nak Perkovátz Tamás, a szövetkezet elnöke.

A szövetkezet 38 500 eurós alaptőkével alakult, ehhez a tagok részjegy megvásárlásával járultak hozzá. A taglétszám bővülésével emelkedni fog a vagyon is, ami mind stabilabbá teszi a céget. Várhatóan december közepére elkészül a készpénzt helyettesítő fizetőeszköz, melynek első példányait díszcsomagolásban bocsátják a gyűjtők rendelkezésére.

(kisalfold.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.