Krizantémmal érkezett a tolvaj

Egy csokor krizantémmal érkezett a helyi templomba a tolvaj, aki ellopta a szentély legértékesebb festményét, egy 95x63 centiméteres, Szent István királyt ábrázoló képet. Az 1776-ból származó, 16 600 eurót érő alkotás három nap múlva megkerült, de már a faragott fakeret nélkül. A templomban épp takarítottak, amikor a bejáratnál megállt egy rendszám nélküli autó és kiszállt két férfi – egyikük egy hatalmas csokor krizantémmal.

MNO
2009. 11. 08. 18:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Azt mondta, egy pozsonyi kertészetben dolgozik. Az asszonyok megörültek a virágnak, hálával fogadták. Még körbe is vezették a templomban, a cinkosa ekkor vihette el a bejárathoz közel elhelyezett képet. Miután elköszönt, kb. negyedóra elteltével még egyszer visszajött, megkérdezni, máskor is hozzon-e virágot. Mintha azt akarta volna kipuhatolni, tudják-e már, hogy a festmény eltűnt” – mondta el a történteket Stanislav Gajdos zsitvagyarmati plébános.

A kép hűlt helyét azonban csak jóval később vette észre a templomgondnok, amikor a két tolvaj elhagyta a falut. A helybeliek még látták őket a buszmegállóban egy nagy csomaggal, ez lehetett a festmény, amelyet külföldön akartak eladni. Tervük azonban nem sikerült, három nap múlva a képet megtalálta a rendőrség. „A nyomozók a szemtanúk személyleírása alapján bukkantak a gyanúsított nyomára és akkor tartóztatták le, amikor a vevővel találkozott. Csupán a vászon volt nála, az eredeti fakeret nem. A férfit behozták a rendőrségre, kihallgatták, de csak akkor emelnek vádat ellene, ha beigazolódik, hogy a templomban talált ujjlenyomatok az övéi. Lopásért három év szabadságvesztésre számíthat” – tudta meg az ujszo.sk a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől, Bozena Bruchterovától.

Szent István képe azóta már visszakerült Zsitvagyarmatra, de még nincs a templomban. A plébános azt mondta, várnak, hátha előkerül a keret is. Ha nem, restaurátorral csináltatnak másikat, és a festményt biztonságosabb helyen, az oltár közelében helyezik el.

(ujszo.sk)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.