A Portfolio.hu által megkérdezett szakértők optimistább csoportja szerint a negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) már növekedett az előző negyedévhez képest, így elképzelhető, hogy már az év harmadik negyedévében véget ért a magyar recesszió. Londoni felzárkózó piaci elemzők jóslata szerint szintén érezhetően lassulhatott a magyar gazdaság teljesítményének visszaesési üteme, és a recesszió elérhette mélypontját az év második negyedévében. A Dow Jones hírügynökség által megkérdezett 12 elemző 6,6 százalékos éves GDP visszaesést vár idén június és szeptember között, szemben az előző negyedév 7,6 százalékos zuhanásával.
Az elemzői várakozások 6,1 százalékos és 7,1 százalékos esés között szóródtak. A GDP 2009 második negyedévében – naptári hatás kiszűrésével – 7,4 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban, míg a kiigazítatlan adat szerint a GDP 7,5 százalékkal esett vissza. Az adatok 0,1 százalékponttal voltak kedvezőbbek a KSH által közölt előzetes adatoknál. A bruttó hazai termék 2008 harmadik negyedévében 1,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, naptári hatás kiszűrésével pedig 0,3 százalékkal nőtt. A növekedés húzóereje a mezőgazdaság teljesítménynövekedése volt.
Az adatok megegyeztek a korábban közölt, első becslésen alapuló számokkal. A szezonálisan kiigazított adatok szerint 2008 harmadik negyedévében a gazdasági teljesítmény stagnált az előző negyedévhez képest. A KSH 2009. szeptember végén változtatott utoljára a 2008-as GDP értékén, a folyó áron számolt mutató 77 milliárd forinttal kisebb, 26.543 milliárd forint lett a korábban publikált éves számnál, ami változatlan árakon számítva 0,6 százalékos növekedést jelent az előző évhez viszonyítva.
A KSH ma teszi közzé az ipari termelés szeptemberi adatait is
A hivatal előzetes adatai szerint az ipari termelés az év kilencedik hónapjában 15 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, míg az idén augusztushoz viszonyítva 3,7 százalékkal nőtt szezonálisan és munkanap-tényezővel kiigazítva. Augusztusban az ipari termelés 19,9 százalékkal csökkent a tavalyi bázishoz képest, míg az idén júliushoz viszonyítva szezonálisan és munkanap-tényezővel kiigazítva, 0,7 százalékkal mérséklődött. A termelés volumene az év első nyolc hónapjában 21,8 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában. Tavaly szeptemberben az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,3 százalékkal nőtt.
(MTI)
Kényszersorozás és erőszak: civilek állják útját Zelenszkij emberrablóinak + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!