Lassan térnek magukhoz a repterek

Már körvonalazódik a fellendülés az európai légikikötőkben a szakma mintegy 400 cégét tömörítő európai repülőtéri szövetség(ACI) csütörtökön közzétett elemzése szerint.

MNO
2009. 11. 12. 18:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az európai üzemeltetők szövetsége úgy látja: a forgalom visszaesése elérte a mélypontot, és az októberi adatok alapján a téli időszakban már lassú és fokozatos fellendülés várható, elsősorban az olcsó jegyű légitársaságoknak köszönhetően.

Mindamellett tartós fellendülés 2010 közepe előtt nem várható. Az ACI ennek alapján lefelé módosította az idén várható forgalomcsökkenésre vonatkozó előrejelzését: a személyforgalomban 7 százalékra a korábban várt 8 százalékról, a teherforgalomban 15 százalékra 16 százalékról. Ezt utóbbit igen kedvező fejleménynek tartják az ACI szakértői, mivel a légi teherfuvarozás fontos barométere a világgazdaság alakulásának.

Idén január-szeptember között a személyforgalom 7,7 százalékkal, az áruszállítás 19,8 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest. Az elemzés kitért arra is, hogy a légikikötőket üzemeltető cégek sokat veszítenek amiatt is, hogy csökken a reptéri üzletek, éttermek forgalma, miközben egyre nagyobbak a biztonsági kiadások. Az ACI szerint a működtetés költségeinek átlagosan 35 százalékát fordítják biztonságra, a repülőtéri személyzetnek 41 százaléka biztonsági szakember.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.