José Luis Astiazarán, a Hivatásos Labdarúgó Liga (LFP) elnöke kijelentette, hogy ha 24 százalékról 43-ra emelik azoknak a külföldi labdarúgóknak az adóalapját, akik évi 600 ezer eurónál többet keresnek, akkor ez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a csapatok sztrájkolni fognak. A Galíciai Nacionalista Tömb (BNG), illetve a katalán volt kommunisták és zöldek (IU-ICV) közösen javasolták a kisebbségben kormányzó szocialistákkal (PSOE), hogy a következő évi költségvetésben a bevételi oldal növelése érdekében ehhez a módszerhez folyamodjanak. Astiarazán figyelmeztette a döntéshozókat, hogy ha mégis keresztülviszik ezt a javaslatot, akkor hiába terveznek elméletileg több mint 100 millió eurós bevételt, leáll a bajnokság.
A futballcsillagok Spanyolországba szerződtetésével eredetileg a külföldi cégeket és befektetőket is az országba akarták csábítani, és ha a kisebbségi kormánynak sikerülnie keresztülvinnie akaratát, akkor egyértelmű, hogy a külföldi játékosok másik bajnokságot választanak. Ez pedig annyit jelentene, hogy a spanyol bajnokság már nem lenne a világon a legjobb. Bár elméletileg a kisebb csapatok járnának jobban, a valóságban mégsem, mert az esetleg távozó játékosokat éppen ők nem tudnák pótolni. A Real Madrid elvileg évente 11 millió euróval fizetne többet ezzel az intézkedéssel. Az Ernst és Young cég két évvel ezelőtti könyvvizsgálói elemzése megállapította, hogy az angol, a holland, az olasz, a francia és a német bajnokság adóviszonyait összehasonlítva még mindig a spanyol adózási feltételek a kedvezőbbek a külföldi játékosok számára.
(Forrás: ABC)
Új emblémát vezet be az autóin az egyik legnagyobb japán gyártó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!