Lefékeződhet a szlovák gazdaság felzárkózása

Közgazdászok szerint a válság miatt idén megtorpan Szlovákia gazdasági felzárkózása az unió átlagához – írja az Új Szó című pozsonyi magyar napilap hétfői összefoglalásában.

MNO
2009. 11. 02. 9:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szlovákia az utóbbi tíz évben öles léptekkel közeledett az unió átlagához: míg a 27 tagú szervezet évi átlagban 2,27 százalékos növekedést produkált, addig Szlovákia évi átlaga elérte a 4,43 százalékot. „Mindez azt eredményezte, hogy a vásárlóerő-paritást figyelembe véve (ez tekintetbe veszi az egyes államok árszintjéből fakadó különbségeket) Szlovákia az 1999-es 51,7 százalékos szintről 2008-ban feljött az unió átlagának 71,8 százalékára (az EU teljesítményét 100 százaléknak vesszük)” – nyilatkozta Vladimír Baláz, a Szlovák Tudományos Akadémia Prognosztikai Intézetének munkatársa.

Idén viszont a világválság hatására a jegybank szerint Szlovákia visszaesik az unió 70,8 százalékára. „A felzárkózásunk lefékeződik” – mondta Ivan Sramko, a jegybank elnöke. Juraj Kotian, az osztrák Erste elemzője arra figyelmeztet: „Felejtsük el a krízis előtti gyors növekedést. A külföldi befektetők egy ideig nem pumpálnak annyi pénzt a régióba, mint korábban.” Emellett Szlovákia már nem támaszkodhat csak az olcsó munkaerejére, ráadásul rövidesen technológiai korlátokba ütközhet. Ezt is figyelembe véve Zdenek Lukas, a bécsi WIIW gazdaságkutató intézet közgazdásza úgy véli, Szlovákia 2030-ig sem éri el az uniós átlagot.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.