Lehetőségeket lát a Nissan az orosz autópiacon

A Nissan Motor Corp. újonnan kinevezett oroszországi, ukrajnai és kazahsztáni piacokért felelős vezetője, Francois Goupil de Bouille a konszern termelési bázisának bővítésével készül az elkövetkező két évben várható kereslet felfutás kielégítésére az oroszországi piacon.

MNO
2009. 11. 02. 11:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az oroszországi autóeladások 51 százalékkal csökkentek az idei első kilenc hónapban a tavalyi azonos periódussal összevetve, az éves forgalom pedig 1,3–1,4 millió darab lehet, kevesebb mint a fele annak, amire a szakértők még az elmúlt év végén számítottak – mondta Francois Goupil de Bouille a Dow Jones hírügynökségnek adott telefonos interjúban.

A hirtelen visszaesés – lényegesen nagyobb, mint bárhol máshol Európában – „számos lehetőséget nyitott meg előttünk” – mondta. A Nissan piaci részesedése 5 százalék körül mozgott Oroszországban a korábbi években, de már 4,7 százalékra csökkent, és az év végéig tovább is csökkenhet, 4,5 százalék körülire. Ez részben a nyugat-európai piac nem várt mértékű felfutásának és a készletek csökkenésének tudható be. „Több autót is el tudnánk adni, ha lenne” – mutatott rá Francois Goupil de Bouille. A Nissan népszerű Qashqai modelljei iránti európai kereslet növekedési üteme az elmúlt hónapokban lényegesen meghaladta a modellt gyártó angliai üzem termelési kapacitását.

A Nissan igazgatója 2010-re 1,6 milliós autópiaci forgalmat vár Oroszországban, párhuzamosan az ország gazdasági helyzetének rendeződésével. Közgazdászok 3 százalék körüli GDP-növekedést jeleznek jövőre az idei 7 százalékos visszaesés után. A Nissan vezére, Carlos Ghosn nemrégiben kijelentette, hogy vállalata francia együttműködő partnerével, a (szintén általa vezetett) francia Renault-val együtt hosszú távú növekedési potenciállal rendelkező stratégiai piacnak tekinti az oroszországit. A Nissan idén nyáron kezdte meg Teana modellje, az Amerikában Altima név alatt forgalmazott sedan összeszerelését Szentpétervár közeli üzemében.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.