Lemondott a román egészségügyi államtitkár

Távozott egészségügyi államtitkári tisztségéből Adrian Streinu Cercel Romániában, akit többen azzal vádoltak, hogy pánikhangulatot kelt az újinfluenzával kapcsolatos nyilatkozataival.

MNO
2009. 11. 04. 7:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lemondott kedden tisztségéről Adrian Streinu Cercel. Az egészségügyi minisztérium államtitkára „személyes döntésnek” nevezte lemondását. Streinu Cercelnek, aki alig egy hónappal korábbi kinevezése előtt a bukaresti Matei Bals Járványkórház vezetője volt, az új típusú influenza romániai terjedése nyomán kialakult helyzet kezelése volt az egyik fő feladata államtitkárként. A tisztségviselő lemondására azt követően kerül sor, hogy több oldalról is támadások érték amiatt, hogy – mint bírálói mondták – „pánikhangulatot” kelt az AH1N1-fertőzés lehetséges halálos áldozatainak számát illetően.

Adrian Streinu Cercel hétfőn azt nyilatkozta, hogy a hivatalos becslések szerint legalább húszezer halottja lesz Romániában az újinfluenza-járványnak. Miután a sajtó felkapta ezt a nyilatkozatát, az államtitkár megpróbálta enyhíteni korábbi kijelentését, mondván, hogy az Európai Unió becslése szerint uniós szinten 40 ezer és 220 ezer közöttire tehető az idei idényjellegű influenzajárvány lehetséges halálos áldozatainak száma, az AH1N1-vírus által okozott influenza halálos áldozatainak számát pedig egyelőre nem lehet megbecsülni.

Virgil Paunescu államelnöki tanácsos rossz kommunikációja miatt bírálta Streinu Cercelt, aki szerinte szakemberként nyilatkozott, holott államtitkárként jobban kellett volna vigyáznia szavaira. Az ügyben megszólalt Traian Basescu államfő is, aki szerint Streinu Cercel „az apokalipszist jövendölte”, és az azonnali oltóanyagimportot sürgette, holott Basescu szerint a Cantacuzino Immunológiai Intézet képes egymillió adag oltást a lakosság rendelkezésére bocsátani. Az államtitkár hétfőn azt mondta: a minisztérium négy nemzetközi gyógyszergyártó konszerntől kíván egymillió adag AH1N1-ellenes oltást vásárolni, később azonban úgy nyilatkozott, hogy mégsem vesznek külföldről oltóanyagot. Streinu Cercelt tegnap meghallgatták a képviselőház egészségügyi bizottságában, ahol a sajtó kizárását megelőzően elmondta: Romániának fel kell készülnie 3300–6000 lehetséges halálesetre az újinfluenza-járvány nyomán.

Molnár Géza, az Országos Járványügyi Intézet vezetője a Realitatea hírtelevíziónak azt nyilatkozta, amenynyiben a vírus a jelenlegi ütemben terjed, 350–750 halálesettel kell számolni. A szakember szerint a járvány február–április folyamán tetőzik majd, és a terjedéssel arányosan a vírus agresszívebbé válhat, és nőhet a halálesetek száma. Mint mondta, a legpesszimistább forgatókönyv szerint az AH1N1 vírus három-öt hónap alatt 75 ezer ember halálát okozhatja.

Közben kedden Temesváron is bezártak egy iskolát, miután ott is felütötte fejét az újinfluenza. Az egészségügyi hatóságok az oktatási intézmény négy diákjánál azonosították a vírust, az iskolában hét napig szünetel az oktatás. A tanulókat egy oktatójuk fertőzhette meg, aki nemrég fertőzötten tért haza angliai útjáról. Az iskolát az egészségügyi minisztérium rendelete szerint fertőtlenítik. AH1N1-fertőzés miatt karanténba helyezték a Kolozs megyei főtanfelügyelőt és három tanfelügyelőt, akik abban a sinaiai hotelben voltak elszállásolva, melyet vasárnap este bezártak 40 fertőzéses eset miatt. A tanfelügyelőknek hét napot kell otthon tölteniük, anélkül, hogy másokkal érintkeznének. Országos szinten öt tanintézetben szünetel a tanítást az újinfluenza miatt.

(kronika.ro)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.