A bank megbízásából a GfK Hungária piackutató cég által végzett felmérés szerint 2009 harmadik negyedévében a megkérdezett 700 kis- és közepes vállalkozás 64 százaléka mondta azt, hogy ad béren kívüli juttatást dolgozóinak, míg 36 százalékuk nem kíván élni ezzel a lehetőséggel a következő egy évben. Egy negyedévvel korábban, 2009 második negyedévében a megkérdezett kkv-k 66 százaléka válaszolt úgy, hogy él a béren kívüli juttatás lehetőségével, és 34 százalékuk mondta ennek ellenkezőjét. A felmérés szerint a kkv-szektoron belül a nagyobb vállalkozások dolgozói számíthatnak béren kívüli juttatásra.
A béren kívüli juttatások körében továbbra is legnagyobb jelentőséggel az étkezési hozzájárulás bír. A béren kívüli juttatást adó középvállalkozások 55 százaléka, a kisvállalkozások 43 százaléka, a mikrovállalkozások 40 százaléka étkezési hozzájárulást ad a dolgozóinak. Ezt követi a közlekedési költségtérítést nyújtó cégek aránya, amely a középvállalkozásoknál 45 százalék, a kisvállalkozásoknál 36 százalék, a mikrovállalkozásoknál 28 százalék. Pénzbeli jutalommal a középvállalkozások 21, a kisvállalkozások 19, a mikrovállalkozások 20 százaléka él. Üdülési csekket a középvállalkozások 20 százaléka, a kisvállalkozások 14 százaléka, a mikrovállalkozások 17 százaléka ad. Egészségpénztári befizetést tervez a következő egy évben a középvállalkozások 19, a kisvállalkozások 11, a mikrovállalkozások 14 százaléka.
(MTI)
Újabb autóipari óriás erősíti Kelet-Magyarországot – több száz új munkahelyet ígér a ZF Chassis Modules Debrecennek















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!