Molnár Csaba kancelláriaminiszter a roma diplomások számára szervezett tájékoztató előadáson úgy fogalmazott: a pályázatot benyújtó emberek már a versenyvizsga eredményétől függetlenül példaképek. Rajtuk keresztül a teljes roma közösség hitét tudják visszaadni, hogy ők is egy élhetőbb, toleránsabb Magyarországon tudnak majd élni.
A miniszterelnök által szeptemberben bejelentett, és október elsejétől meghirdetett projektet a kormány az Államreform Operatív Program keretében, európai uniós forrásból finanszírozza. A program összköltsége 100 millió forint, amely magában foglalja egyebek mellett a résztvevők vizsgára felkészítését, a vizsgáztatás költségét, a tanfolyamhoz és vizsgához kapcsolódó utazás, szállás és ellátás költségeit. A program egymilliárdos keretösszeggel tartalmazza a vizsgán megfeleltek egy évig tartó fizetését is, amit újabb egy évig kötelezően meg kell hosszabbítaniuk a munkáltatóknak.
Szakács Gábor, a közigazgatási versenyvizsgát lebonyolító Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) képzési főigazgató-helyettese elmondta: júliustól minden közigazgatási intézménybe bekerülő számára kötelező vizsgát tenni, és az eddigi közel kétszáz vizsgázó 80-85 százaléka tudott ennek megfelelni.
Ahhoz, hogy a jelentkezők hol kaphatnak állást, az igényfelmérés a munkaadók részéről már megkezdődött.
(MTI)
Maduro bukása után új korszak jöhet Venezuelában















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!