A vonatot a Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány az Északerdő Zrt.-vel együttműködve indítja útjára. A program felejthetetlen élményt kíván nyújtani a gyermekeknek a Mikulás meseszép, varázslatos világában. Minden kocsiban jelmezbe öltözött középiskolás diákok várják őket, és az utazás alatt – játékos formában – felkészítik a résztvevőket a lillafüredi feladatokra.
Lillafüreden, a mesebirodalom kapujánál maga a Mikulás köszönti a kicsiket, jelmezbe öltözött szereplők közreműködésével pedig interaktív mesejátékba vonják be őket a miskolci óvodások és általános iskolások által feldíszített parkban. Természetesen minden gyermek megkapja a várva várt mikuláscsomagot a zenélő kincses ládából.
A program időtartama utazással együtt két óra. A 2006-ban Miskolc nívódíjával elismert rendezvény évről évre népszerűbb. Míg 2003-ban négyezren váltottak jegyet a mikulásvonatra, addig tavaly már 17,5 ezren. A sikerről a Lillafüredi Állami Erdei Vasút dolgozói, miskolci középiskolák, több mint 80 intézmény és gazdálkodó szervezet, számos önkéntes gondoskodik.
(MTI)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!