Mit kell tenni, ha az autó kifarol vagy kicsúszik a jeges útról?

Ügyességi vetélkedő csúszós pályán címmel hirdet közlekedésbiztonsági vetélkedőt a rendőrség és a megyei balesetmegelőzési bizottság Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, elsősorban azért, hogy az autósok kipróbálják, milyen is a vezetés télen, ködben, jeges, csúszós úton.

MNO
2009. 11. 10. 19:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A személyi sérüléssel járó, valamint az anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetek száma megemelkedik az őszi és téli időszakban, a csúszós, jeges, latyakos út- és rossz látási viszonyok mellett – tapasztalatok szerint – a gépjárművezetők nagy része nem rendelkezik megfelelő gyakorlattal és rutinnal a biztonságos manőverezéshez vészhelyzetben – indokolta Egyedné Novodonszki Éva, a megyei főkapitányság szóvivője, hogy miért is gondoltak egy ilyen sajátos tesztre.

A legtöbb esetben a sofőrök megijednek, bepánikolnak, pedig egyszerű vezetési fogások segítségével az autó vezetője ura maradhat a gépkocsinak, ezért kívánja a rendőrség felhívni a figyelmet arra, hogy aki teheti, próbálja ki a téli tanpályás vezetési gyakorlatot, amely nagyon sok új ismeretet nyújthat.

A gépkocsivezető éles helyzetben is tudni fogja, mit kell tennie, ha a jármű megcsúszik, kifarol vagy kicsúszik az útról. A versenyzők részére az ügyességi pálya teljesítése kihívásnak minősül majd, hiszen a feladat végrehajtása téli vezetési körülmények közepette történik, „igyekszünk biztosítani” a ködöt, a rossz látási viszonyokat és a csúszós útburkolatot is – mondta a szóvivő.

A versenyen részt vehet minden gépjárművezető, aki rendelkezik érvényes, legalább B kategóriás járművezetői engedéllyel, a vetélkedőt november 28-án szombaton Miskolcon, a megyei főkapitányság kiképzőbázisán tartják, ahol a versenyzők kipróbálhatják a Skidcar – csúszós út szimulátor – speciális gépjárművet is.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.