The New York Times (www.nytimes.com)
New York leglassabb buszát még egy háromkerekű tricikli is leelőzi – írja a New York Times. Igencsak nagy fába vágja fejszéjét a harmadik ciklusát kezdő Bloomberg polgármester, ha be akarja tartani azt a kampányígéretét, melyben gyorsabb közlekedést ígért a Nagy Alma lakóinak. A „Straphangers Campaign” nevű, tömegközlekedést pártoló szervezet jelentése szerint a város buszjáratai lassabbak, mint valaha.
A leglassabbnak az „M42” jelű bizonyult, mely Manhattan forgalmas utcáit rója, átlagosan nagyjából 6 kilométer per órás sebességgel. Ez kevéssel több egy kényelmes tempójú gyalogos átlagánál (4,7 km/h), de valamivel kevesebb egy háromkerekű elektromos bicikliénél, melyet a gyermekek használnak a vásárokban (8 km/h). Szorosan követi a Straphangers „lomha-díjának” birtokosát három járat is: az M23-as és az M27-es, melyek nagyjából 6,4 km/h-val „száguldanak”, és a Bronx és a New York-i Botanikus Kert között közlekedő Bx19, mely már a 7,9 km/h-s „sebességet” is eléri.
Egy másik „elismerés” a bostoni B44-es vonalat érte: ezen járaton működésének első hat hónapjában öt buszból legalább egy dugóba került, vagy valamilyen más okból nem érkezett meg a kellő időben. A leghosszabb utat pedig az M4-es járat rója: a Penn Stationtől a Fort Tryon Parkig vezető nagyjából 16 kilométeres út megtétele átlagosan 110 percébe kerül.
Javulásról is beszámol azonban a jelentés: 2009-ben csupán négy szakasz bizonyult kevesebb mint 80 százalékban megbízhatónak a tavalyi tizenháromhoz képest. A teszteket több tucat utazás összesítésével végezték nyár közepén, délben.
Jay H. Walder, a közlekedési hatóság új elnöke több buszsáv építését irányozta elő, és azt, hogy jobban a körmére néz a szabálytalankodó autósoknak: többek között a buszok hátsó részére szerelt kamera rögzítené a rendszámukat. A buszokba szerelendő GPS-jeladók értesítenék az utasokat a jármű közeledtéről, az érintkezés nélküli viteldíjkártyák pedig a felszállást egyszerűsítenék le.
The Guardian (www.guardian.co.uk)
Nagy-Britannia a „dizájner-drogok” új hazája – írja a Guardian. Az Európai Unió drogügynöksége megállapította, a „legális drogokat” áruló honlapok több mint egyharmada a szigetországban jött létre. Az új, online „head shop”-ok előretörése áll az egyre növekvő piac középpontjában, mely olyan, egyelőre legális szerekkel helyettesíti a betiltott könnyű drogokat, mint például a „Spice”.
Ezek a „növényekből készült dohánykeverék” címkével ellátott drogok általában a cannabis és az extasy hatását igyekeznek előállítani. Az Egyesült Királyság Németországot, Franciaországot és Ausztriát követve hamarosan elfogadja a Spice-t betiltó rendelkezést, az online „dealerek” azonban máris 27 új, hasonló hatású, de még nem illegális „keverékkel” készülnek a szabályozásra.
„Ugyan maga a gyakorlat nem hat újdonságként, az internet ilyen mértékű használata, a piac hihetetlen gyors reakciója, a hatalmas választék, és a rendkívül kifinomult, mégis agresszív marketing mégis új helyzet elé állít minket” – mondja Wolfgang Gotz, az Európai Drogfigyelő Központ igazgatója, majd hozzátette, különösen nagy kihívást jelent az egész üzletág nemzetközi volta: a szerek alapjául szolgáló cannabis hatóanyagot Ázsiában szintetizálják, majd az arra fogékony európai népesség körében értékesítik.
Jól jellemzi a helyzet bonyolultságát a BZP nevű „dizájner stimuláns” esete: tavalyi betiltása után rögtön új, BZP-mentes „energiapirulák” jelentek meg, melyeket „öt-hatórás garantált energialöketként” értékesítettek. Az európai drogközpont 2009-es jelentése 115 online üzletet talált 17 országban, melyek legális „pszichoaktív drogokat” árultak. A legtöbb Nagy-Britanniában székelt (37 százalék), ezt követte Németország 15 százalékkal. A Spice-t áruló boltok majdnem fele a szigetországban található.
Orbán Viktor: Ameddig ők vergődnek, mi tesszük a dolgunkat















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!