A pandakölyökre november elsején délután egy órakor talált rá Liang Csi-huj, a Foping Természetvédelmi Vadrezervátum főmérnöke. A két hónapos kornál is fiatalabb pandabébi súlya körülbelül két kilogramm, és ritka, barna-fehér színű fajtájának feltehetőleg ő az ötödik bejegyzett egyede – mondta Liang, aki egy képen mutatta meg a kölyköt.
„Még nem nyitotta ki a szemét, de képes érzékelni engem, mikor a közelében vagyok. Az anyja egy fekete-fehér óriáspanda volt. Most zavartalanul élnek a természetvédelmi területen” – tette hozzá. Míg egyes kutatók szerint a barna-fehér pandák „visszakanyarodást” jelentenek egykori őseik egyik jellemző külsejéhez, addig mások úgy vélik, hogy csupán fajuk különleges variációi, megint mások pedig a Csinling hegyekben bekövetkezett környezeti változások hatására megszületett, új pandaalfajról beszélnek.
A különleges állatok első három példányára is a Foping Természetvédelmi Vadrezervátumban bukkantak rá, méghozzá 1985-ben, 1990-ben és 1991-ben. A negyedik medvét pedig a szintén Senhszi tartománybeli Csangcsing Rezervátumban találták, 1992-ben. Kína több mint 1750 óriáspandának ad otthont, melyek közül 180 él fogságban.
Az 1978-ban alapított és 35 ezer hektáron elterülő Foping Vadrezervátum területén összesen 70 panda kószál szabadon. A Kínában őshonos óriáspandák a veszélyeztetett fajok közé tartoznak és elsősorban zöld bambusszal táplálkoznak. Míg a fekete-fehér példányok a szemüknél, fülüknél és a válluknál fekete színűek, addig testük többi részét fehér bunda borítja.
(MTI)
Lakatos Márk-botrány: fontos döntést hozott a bíróság















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!