Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke tudomásul veszi, hogy az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) közgyűlése kedden elutasította a testület feloszlatására vonatkozó indítványukat, ugyanakkor azt mondta: nem nyugszanak, amíg erkölcsileg és szakmailag nem újulhat meg a testület. Farkas Flórián azt mondta: kezdeményezésükkel az volt a céljuk, hogy „a cigányságot megszabadítsák Kolompár Orbántól”, de az elmúlt napokban a nagypolitika „súlyosan beleavatkozott” a testület életébe. Hozzátette, hogy Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke, Kiss Péter társadalompolitikai miniszter és Juhász Ferenc, az MSZP elnökségi tagja zárt ajtók mögött folytatott egyeztetést Kolompár Orbánnal és a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) frakciószövetségből korábban kilépett Kozák Jánosékkal, s a közgyűlés előtti éjszakán is keresték a függetlenné vált képviselőket. Farkas Flórián úgy fogalmazott: „a hét ember mára visszaállt, tudomásul vesszük, de nem nyugszunk, amíg az OCÖ erkölcsileg és szakmailag nem újul meg”. Közölte, hogy a politikai ráhatás miatt Kolompár Orbán ideiglenesen maradt a helyén.
Az OCÖ ellenzéki, Lungo Drom-frakciója azt követően kezdeményezte a rendkívüli közgyűlés összehívását, hogy az október 9-én tartott, szintén rendkívüli közgyűlésen a független képviselők szavazatával többségbe kerültek és nem fogadták el a napirendet, ezért az elnök elnapolta az ülést. Az ellenzéki frakciót vezető Farkas Flórián ezt akkor úgy értékelte, hogy Kolompár Orbán OCÖ-elnök megbukott, ezért kezdeményezték a testület feloszlatását.
Kolompár Orbánt arra kérték, hívja össze a rendkívüli közgyűlést november 10-ére, és meghatározták a két napirendi pontot is: az OCÖ ügyvezető elnökségének megválasztása, majd a testület feloszlatása.
A kisebbségi önkormányzat vezetője a keddi rendkívüli közgyűlésen kijelentette, hogy a törvényi rendelkezés értelmében ügyvezető elnökséget az OCÖ nem választhat, ezért nem is vette napirendre a javaslatot. A testület feloszlatására vonatkozó napirendi pontot az időközben 52 fősre csökkent grémium (a Lungo Drom egyik képviselője lemondott mandátumáról és helyét még nem töltötték be) jelenlévő 46 képviselője egyhangúlag elfogadta.
A Lungo Drom az ülés kezdetén azt javasolta, hogy indítványukról név szerinti szavazással döntsenek, de a képviselők többsége ezt elutasította. Kolompár Orbán a szavazás előtt arra kérte a képviselőket, hogy „gondolják át szerepüket” az OCÖ-ben, és ha mégsem oszlatják fel a testületet, „vegyék ki részüket a munkából”.
A képviselők végül nem szavazták meg a testület feloszlatását. Ahhoz, hogy az országos önkormányzat kimondja az önfeloszlatást, a jelenlévők egyszerű többségének szavazata kellett volna.
Az OCÖ közgyűlésének tagjait 2007 márciusában választották meg kisebbségi önkormányzati képviselők. A közgyűlésben a Lungo Drom (LD) 28, az MCF 25 mandátumot szerzett. Így az volt várható, hogy a többség a fideszes országgyűlési képviselőt, Farkas Flóriánt (LD) választja meg OCÖ-elnöknek. Az alakuló ülésen mégis Kozák Jánost, az LD színeiben mandátumot szerző képviselőt, a rivális MCF jelöltjét választották elnöknek. (Azzal, hogy Kozák János és szintén testületi tag fia „átállt”, az MCF-nek 27, a Lungo Dromnak 26 mandátuma lett).
A Közép-Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal utóbb törvénysértőnek ítélte, ezért megismételtette az alakuló ülést. A 2007. március 31-ei ülésen Kolompár Orbánt választották elnöknek 29 igen és 1 nem szavazattal, 23 tartózkodás mellett. A másik jelölt, Farkas Flórián 24 támogató szavazatot kapott. Azóta az MCF-hez csatlakozott több LD-s képviselő, így a frakció 37 tagúra duzzadt, az elmúlt hónapokban viszont többen kihátráltak Kolompár Orbán mögül.
Kolompár Orbán az idén szeptember 10-én jelentette be, hogy elnöki jogkörének nyolcvan százalékát négy helyettesére ruházza át, mert pártjának, az MCF Roma Összefogás Pártnak a választási felkészülését szervezi. Eddig az OCÖ szinte valamennyi közgyűlésén megpróbálták elmozdítani pozíciójából az elnököt vagy kimondani a testület feloszlatását, de a kezdeményezések kudarcot vallottak.
(MTI)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!