A család kutyái 2007 augusztusában halálosan megsebesítették T. Dominikot, akinek maradványait a szülők elásták a közelben, miközben a rendőröknek azt mondták: a kisfiú egy margitszigeti séta alkalmával eltűnt. A férfi már korábban beismerte, hogy segédkezett a kis Dominik földi maradványainak elhantolásában, illetve holmijai eltüntetésében, azt azonban mindvégig cáfolta, hogy a gyermeket a saját udvarukon széttépő kutyák harci ebek lennének.
A szerdai tárgyalási napon csak a másodrendű vádlottat hallgatták meg, miután az elmúlt héten az anyát, T. Máriát és az apát együtt kérdezte a bíróság. Az elsőrendű vádlottat – az anyát – gondatlanságból elkövetett emberöléssel, míg az apát bűnpártolással vádolják. Ha a felkért etológus szakértők arra a következtetésre jutnak, hogy a kis Dominikot halálra marcangoló családi kutyák harci ebeknek minősülnek, akkor a házaspárt veszélyes eb tartásának bűntette miatt is elítélhetik – tudta meg az MTI az élettársakat védő egyik ügyvédtől, Fridman Róberttől. A bíróság szerdán befejezte K. Péter meghallgatását, ám a férfi ezúttal nem kívánt vallomást tenni.
Korábbi megnyilatkozásaiból tudható, hogy a két évvel ezelőtti végzetes napon, a kutyatámadás idején nem tartózkodott otthon. Mire hazaért, fiát halálra sebezve, élettársát – saját elmondása szerint – sokkos állapotban találta. Az apa – csakúgy, mint az anya – máig nem tud magyarázatot adni arra a kérdésre, hogy miért „tüntették el” a gyermek maradványait.
Csak annyit mondanak: sokkos állapotba kerültek, s féltek a rokonok, ismerősök, illetve a közvélemény haragjától is. 2007 augusztusában monorierdei otthonában a család kutyái halálra marcangolták a kétéves T. Dominikot, amíg anyja a házban volt. Az anya csak később vallotta be, hogy véletlenül nyitva felejtette a kutyakennel ajtaját, ezért következhetett be a tragédia. A nő – miután élettársával együtt eltemették fiuk földi maradványait – azt mondta a rendőrségnek, hogy Dominik egy közös margitszigeti sétán tűnt el. A kitalált történet szerint az anya elesett, amikor a Duna-parton előreszaladt gyermek után indult, s beverte a fejét. Mire magához tért, Dominik eltűnt. A rendőrség csak hónapok múlva találta meg a kisfiú elásott tetemét – az anya beismerő vallomása alapján.
(MTI)
Orbán Viktor: Csipkerózsikából Csipke Józsika, anya és apa helyett két anya















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!