A PDSZ azt kéri a köztársasági elnökhöz írt levelében, hogy Sólyom László kérjen előzetes normakontrollt. A megváltoztatott törvény ugyanis sérti a jogbiztonság elvét azáltal, hogy egy meglevő finanszírozási szabályt a finanszírozásra vonatkozó időintervallumon belül átalakít.
Kerpen Gábor elnök levelében kitért arra, hogy az önkormányzatoknak az alkotmány szerinti döntési jogosítványa sérül azzal, hogy az előre tervezhető bevételeit a törvény a finanszírozásra vonatkozó időintervallumon belül átalakítja, várhatóan csökkenti.
A vonatkozó javaslat törvényerőre emelkedésével a közoktatási intézmények fenntartói olyan helyzetbe kerülhetnek – és a jövő évi költségvetéssel együtt várhatóan kerülnek is –, amely tanév közbeni intézményátszervezéseket determinálnak, ezt pedig a közoktatási törvény tiltja. Ezáltal az állampolgárok számára nyújtott közszolgáltatás ellátása törvényellenes csorbát szenved – tette hozzá. A PDSZ elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a törvény következményeire vonatkozó hatásvizsgálatot a kormány a jogalkotási törvényben rögzített követelmény ellenére sem végezte el.
(MTI)
Orbán Viktor: Csipkerózsikából Csipke Józsika, anya és apa helyett két anya















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!