Az uszodát befedő sátornak közel egy hónapja el kellett volna készülnie és más problémák is voltak a téli üzemeltetéssel. Elvártuk volna az igazgatótól, hogy magas bérére való tekintettel többet foglalkozzon a fürdővel – indokolta az önkormányzat kérését Zsidek Ferenc.
A tatabányai Gyémánt Fürdőt május végén nyitották meg, a közel négymilliárd forintos beruházás élére Győrből hívott vezetőt az önkormányzat. Kovacsics Imre a győri fürdő vezetése mellett országszerte több hasonló intézményt irányít. A tatabányai fürdő honlapja szerint ügyvezető igazgatóként közel egymillió forint a fizetése, míg a létesítmény egy általános igazgatót is alkalmaz, közel négyszázezer forintért.
Zsidek Ferenc elmondta, november végén új igazgatót bíznak meg a fürdő vezetésével, aki várhatóan a téli szezonra a helyi sajátosságokhoz jobban igazodó, kedvezőbb jegyárakat alkalmaz. Az önkormányzatot az is aggasztotta, hogy míg nyáron három hónap alatt százezer ember kereste fel a fürdőt, addig jelenleg szinte nincs látogatottság.
A strandból, uszodából és élményfürdőből álló Gyémánt Fürdőt négy és fél milliárd forintért építették fel. A beruházás kivitelezésére háromtagú konzorcium alakult, a város húsz évig lízingeli a szabadidős létesítményt a társaságtól. A társaság a nyári szezont 15 millió forintos eredménnyel zárta, százezer látogatóval. Az önkormányzat támogatásával az iskolások évente egy alkalommal ingyen látogathatnak el a fürdőbe, az állandó tatabányai lakosok pedig kedvezményekre jogosultak. Az intézkedésre idén és jövőre összesen mintegy 14 millió forintot terveztek a költségvetésben.
(MTI)
Orbán Viktor: Ameddig ők vergődnek, mi tesszük a dolgunkat















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!