Roncsautó után indul a roncskészülék program

A népszerű nyári roncsautó program után roncskészülék program indul a jövő tavasszal Amerikában azzal a céllal, hogy a fogyasztók régi mosó- és hűtőgépeiket új, környezetbarát készülékekre cseréljék le. A program a szövetségi kormány gazdaságélénkítő csomagjának a része, amely egyebek mellett a fogyasztás fokozásával törekszik kilendíteni a gazdaságot a válságból.

MNO
2009. 11. 01. 19:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Készpénzt a készülékekért elnevezésű program az energiaügyi minisztérium napokban benyújtott terve szerint Kaliforniában kezdődik el áprilisban. A 35,2 millió dolláros állami program három készülékkategóriára fog kiterjedni: az új mosógépet vásárlók 100 dollár támogatást kapnak, aki pedig újra cseréli régi hűtőgépét vagy légkondicionáló berendezését, annak 75, illetve 50 dollárt térít vissza az állam. A támogatás az „energia csillag” megjelölésű készülékek vásárlása esetén érvényes; ezek a berendezések általában 10-30 százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak a többi terméknél.

Szövetségi szinten az amerikai kormány 300 millió dollárt különít el a roncskészülék programra; a korábbi, az energiatakarékos kocsik vásárlására ösztönző roncsprémium programmal szemben a háztartási készülékek cseréjét a szövetségi államok fogják irányítani. New York államban – Kaliforniától eltérően – 75 dollár támogatást kapnak azok, akik régi mosó- és hűtőgépüket becserélik, a mélyhűtők esetében 50 dollár lesz a visszatérítés összege.

A roncskészülék program érdekessége, hogy a fogyasztók nem tudják majd leadni régi berendezéseiket központi telephelyeken az újak vásárlásakor, de bizonyítaniuk kell, hogy megszabadultak tőlük. Az Obama-kormány szerint sikerrel járt a nyári roncsprémium program: az amerikaiak 700 ezer új kocsit vásároltak; 4500 dollárig terjedő szövetségi támogatást kaptak, amikor új, környezetkímélő autókat vettek régi, nagy fogyasztású járműveik becserélése mellett.

A kongresszus a júliusi-augusztusi program népszerűsége miatt megháromszorozta az eredetileg 1 milliárd dolláros programot. A bírálók szerint azonban a program kudarcot vallott, részben azért, mert az állami támogatás az amerikai gyártók helyett nagyrészt a külföldi vállalatokat segítette. Az adófizetők pénzéből finanszírozott programmal a kormány ugyanis a detroiti gyárakat akarta feléleszteni, de az eladott autók 60 százaléka külföldi volt; az értékesített legnépszerűbb japán és koreai modellek közé csak két amerikai autó került be.

A bírálók azért is kudarcot emlegettek, mert az autóeladások szeptemberben 23 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz képest; a roncsprémium program által kiváltott vásárlási láz után a kereslet visszaesett. A bírálók igazolva látták azokat a korábbi jóslatokat, hogy az augusztusi magas eladási mutatókat csak azért sikerült elérni, mert a fogyasztók előbbre hozták a későbbre tervezett vásárlásokat.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.