A kegyeletteljes megemlékezést nem zavarták meg sem lopások, sem egyéb, közlekedéssel kapcsolatos atrocitások, ami az intézmények, a rendőrség és a polgárőrség összehangolt munkájának tulajdonítható. Mindenszentekkor csúcsosodott a forgalom a temetőkben, de még hétfőn is sok látogatóra számítanak.
A nagy forgalom ellenére fennakadás nélkül lehetett közlekedni a budapesti temetők környékén, és a temetőkön belül is.
A rákoskeresztúri Új köztemetőben két kaput is megnyitottak, autóval a Korányi Frigyes utcai kapunál is be lehetett hajtani, így a korábbi évektől eltérően nem alakultak ki dugók a temető területén.
A vasárnapi Mindenszentek és a hétfői halottak napja alkalmából meghosszabbított nyitva tartással, reggel 7 órától este 8 óráig várják a megemlékezőket mind a tizenöt fővárosi köztemetőben, a BKV pedig rendkívüli járatokat indít a sírkertekhez. Vasárnap csak a Fiumei úti sírkertbe és az Új köztemetőbe lehetett autóval behajtani, a többi helyre kizárólag a mozgáskorlátozottak igazolványával rendelkezők mehettek be járművel.
(MTI)
Megvan a Manchester United új vezetőedzője, egy korábbi játékos veszi át az irányítást















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!