„Ha valaki irányítja ezeket a tárcákat, a dolgozóikat valamilyen módon befolyásolhatják, irányíthatják afelé, hogy az SNS által irányított minisztériumok pályázataiban bármilyen apró rosszaságot találjanak. És akkor biztosan találnak is” – jelentette ki Slota az Extra plus folyóiratnak adott beszélgetésében. A pártvezér később pontosította, hogy a tárcák alatt valójában a belügyminisztériumot és a titkosszolgálatot értette, de úgy véli, több más szervezetet is mozgósíthatnak pártja ellen.
Rafael Rafaj, az SNS frakcióvezetője szerint a kormánykoalícióban „farkastörvények” uralkodnak, Slota kijelentéseit nem akarta kommentálni, míg a megbízhatatlan koalíciós partnereket „Vladimír M. és Dusan Č.” urak személyében látja. Alexander Kurtanský, a SIS szóvivője nem kommentálta a politikus kijelentéseit.
„A belügyminisztérium jelenleg azzal foglalkozik, hogy alkalmazottai megbirkózzanak a keleti, ukrán határon adódó problémákkal és semmilyen szándéka nincs reagálni ilyen kijelentésekre” – véli Erik Tomás, az érintett tárca szóvivője. Miroslav Cíz, a Smer frakcióvezetője szintén meglepődött a vádaskodásokon, nem tudja elképzelni, hogy a minisztérium alkalmazottai központi utasításra járatnák le az SNS-t, azt sem érti, miért próbálná meg kompromittálni Robert Fico Ján Slotát.
„Amennyiben Ján Slota bizonyos érvényes normák szerint viselkedne, biztosan nem követnék az ügyeit a rendőrök és senki se érdeklődne utána” – fogalmazott a HZDS képviselője, Ján Kovarcík, aki később helyesbített és állította, hogy kételkedik abban, bárki is adatokat gyűjtene az SNS ellen.
(bumm.sk)
Több mint száz politikai foglyot engedtek szabadon Venezuelában















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!